Támogatott tehetségek

2017. január 13. - 13:29 Konferenciák rendezésére, tehetséggondozásra és szakmai programok támogatására több mint 51 millió forintos támogatást nyert a Nemzeti Tehetség Program pályázatain a Debreceni Egyetem.

A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a tehetségsegítés fejlesztése a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés 2028-ig, 20 évre, kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére.

- A Debreceni Egyetem kiemelt feladatának tekinti a tehetségek támogatását, amelyet a Tehetséggondozó Program (DETEP) segítségével támogatunk már több mint 15 éve – mondta az unideb.hu portálnak Varga Zsolt, a Tudományos Igazgatóság vezetője. Az igazgató kiemelte: a 19 nyertes pályázat össztámogatása meghaladja az 51 millió forintot, ez az összeg pedig segítséget nyújthat a szakmai programok még színvonalasabb megvalósításához.

- A DETEP hazánk első szervezett felsőoktatási tehetséggondozó programja, mely a tehetséges hallgatók felismerését célozza, a diákok teljesítményét pedig ösztöndíjjal ismeri el. Minden fiatal mellé tutort rendel, aki segíti a tanulók kutatómunkáját. A program hosszútávú célkitűzése, hogy a diákok a munkaerőpiacon a legjobbak lehessenek, ezért a DETEP-es hallgatók nemcsak szakmai kutatásokhoz kapnak támogatást, hanem konferenciákon, személyiségfejlesztő- és stresszkezelő tréningeken is részt vehetnek – tette hozzá Mándy Zsuzsa koordinátor.

A DETEP-ben résztvevő hallgatók száma folyamatosan növekszik a Debreceni Egyetemen, jelenleg 513 aktív tagja van a tehetséggondozó programnak, amely folyamatosan bővül: ebben a tanévben már az itt tanuló külföldi diákokat és a sportteljesítményükkel kiemelkedőt nyújtó hallgatókat is támogatni tudja az egyetem.

Hamarosan nemzetközi tehetséggondozási konferenciát rendez az egyetem: a február 23-24-i InterTalent Unideb 2.0 lehetőséget teremt az eddig elért eredmények bemutatására is.

Sajtóiroda - BZs

 

Dokumentumok: