Indul a szezon a kosarasoknál

2017. január 13. - 10:35 Az egyetem férfi kosárlabda csapata itthon, a nők pedig idegenben kezdik az idei bajnoki küzdelmeket ezen a hétvégén. A DEAC férfi futsal együttese felkészülési tornán vesz részt.

A téli szünetben edzőváltáson átesett DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi együttese a Nagykőrösi Sólymokat fogadja az NB1/B-s kosárlabda bajnokság 12. fordulójában. A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésen már pályára lép az egyetemi klub két új szerzeménye, Szabó Miklós és Jahmal Jones is.

Az eddigi eredmények ismeretében a DEAC vezetősége az eddig az utánpótlás koordinálásáért felelős Berényi Sándort, és az egykori sikerkovács Ráthonyi Tamást kérte fel decemberben a csapat vezetésére. Az új szakmai stábnak kevesebb, mint három hete volt a sorok rendezésére.

– A téli szünet és a január elején elhalasztott Békés elleni mérkőzésünk miatt kevés időnk volt, de már elkezdtük felépíteni az általunk tervezetteket. Egyszerűbb és gyorsabb kosárlabdát szeretnénk látni a fiúktól, ahol a gyors indítások mellett a palánk alól szerzett kosarak dominálnak – nyilatkozta az újdonsült vezetőedző, Berényi Sándor.

A debreceni kosárlabda-barátok számára a szombati mérkőzésen ismerős lesz a DEAC keretének egyik újonca, hiszen Szabó Miklós is pályára lép a Nagykőrös ellen. Az egykori magyar válogatott center mellett a mezőnysorban is lesz változás, mivel amennyiben a papírjai rendeződnek, az irányító Jahmal Jones is játszik.

– Úgy gondolom, a palánk alatt sokkal stabilabbak leszünk, Miki fizikai adottságai és technikai tudása adott ahhoz, hogy domináljon a gyűrű alatt. Jahmal egy rendkívül gyors és technikás játékos, aki nagyszerűen lát a pályán, ő is óriási erősítés. Bár nincsenek itt túl hosszú ideje, mindketten sikeresen beilleszkedtek a csapatba, remélhetőleg ez szombaton téthelyzetben is megmutatkozik majd – vélekedett a szakvezető.

A Nagykőrös és a DEAC is 6-4-es mérleggel áll a bajnokságban, ezért igazi rangadóra számíthatnak a kilátogatók. Az első fordulóban Molnár Andrásék kilenc ponttal tudtak nyerni idegenben, ám ellenfelük azóta több bravúrgyőzelmet is aratott.

– A szezon meglepetéscsapatáról beszélünk, akik annak ellenére, hogy most jutottak fel, szinte mindenkinek komoly fejtörést okoznak. Nem számítok könnyű mérkőzésre, de ha sikerül lendületesen és ötletesen kosárlabdáznunk, akkor jó esélyünk van a győzelemre – zárta szavait Berényi Sándor.

Az egyetemi klub női kosárlabdázói számára is megkezdődik a héten a bajnoki időszak, idei első mérkőzésükön a Nyíregyházi Kosársuli vendégeként lépnek pályára január 13-án, pénteken 18 órakor. Játszik a férfi futsal gárda is a hétvégén, de ők még a felkészülési szakaszban tartanak. Ennek jegyében vesznek részt vasárnap a Szi-Zo Kupán Mátészalkán.

DEAC/Sajtóiroda