Elismert kutató, nő és anya

2016. október 26. - 12:43 Jeney Viktóriának, a Debreceni Egyetem vegyészkutatójának ítélte oda az akadémikusokból álló zsűri a L’Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű ösztöndíját. A rangos elismerést kedden adták át a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen.

Az alapítók törekvése a díj létrehozásakor az volt, hogy minél többen megismerjék a tudománnyal foglalkozó hölgyeket, ezzel is támogatva karrierjüket.

- Az elmúlt 14 évben 41 magyar kutatónő részesült az ösztöndíjban, egytől egyig kiváló tudósok, így nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy közéjük kerülhettem.  A díj fontosságát számomra tovább emeli, hogy egy olyan kutatócsoportot vezetek, melynek majdnem minden tagja hölgy. Ez a díj nekik is hatalmas inspirációt jelent – hangsúlyozta a díjátadót követően az idei pályázat debreceni díjazottja.
Jeney Viktória az díjátadón - balról a harmadik.
A koraszülött gyerekek agykárosodásának megelőzését kutató Jeney Viktória, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézetének tudományos főmunkatársa.  Az általa irányított kutatócsoport a vörösvérsejtekben lévő hemoglobin gyulladáskeltő hatását vizsgálja. Érdeklődésük középpontjában az érfali gyulladásos folyamatok állnak. Ennek pontos feltérképezése újfajta gyógymódok felfedezéséhez járulhat hozzá.

A kutatónő példaértékűen hangolja össze a laboratóriumi munkát és szülői feladatait. Két gyermek édesanyjaként nincs könnyű dolga, sok kompromisszumot kell kötnie, de családja mindenben segíti és támogatja.

- Egy kalandvágyó nagymama, egy nagyszerű szakmabeli férj, valamint egy mindig ugrásra kész testvér segítségével minden megoldható, legalábbis az elmúlt 14 év ezt bizonyítja.  A fiam már 14 éves, de még csak 6 hónapos volt, amikor az első posztdoktori tanulmányutunkra indultunk az Egyesült Államokba. Velünk tartott édesanyám is, ő viselte gondját Boldizsárnak, amíg mi dolgoztunk. Ez 5 évvel később megismétlődött a kislányommal is, akkor éppen Portugáliában töltöttünk el 2 évet. Ma már sokkal könnyebb dolgunk van, hiszen a gyerekek 9 és 14 évesek, de azért még mindig egyeztetjük a heti programunkat a férjemmel, és szigorú időbeosztással élünk – meséli Jeney Viktória.

Nőként, feleségként és anyaként családja harmonikus működésének fenntartására törekszik és sok-sok közös élmény szerepel a tervei között. Tudósként pedig kutatási céljai megvalósítása mellett fontosnak tartja, hogy jelenlegi kutatócsoportja minél eredményesebb legyen.

A L’Oréal – UNESCO ösztöndíjra két kategóriában lehetett pályázni. Jeney Viktória mellett a másik díjat a gyulladásos bélbetegségekben szenvedők eredményesebb kezelését kutató Farkas Klaudia, a Szegedi Tudományegyetem belgyógyász vehette át.

Sajtóiroda – MM
Fotó: MTI