DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL - XX. ÉVF. 47. SZÁM | 2019. NOVEMBER 28.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XX. ÉVF. 47. SZÁM | 2019. NOVEMBER 28.

HÍREK

Uniós fejlesztésekről egyeztettek

Az EU Strukturális és Beruházási Alapjaiból megvalósuló projektekről, a kutatás-fejlesztési beruházásokról tájékozódott szerdán az Európai Bizottság delegációja az egyetemen. Vittoria Alliata Di Villafranca főigazgatónak többek között a felsőoktatás és az ipar együttműködésével kapcsolatos projektet mutatták be.

Amerikai professzoré a Debrecen-díj

Valina L. Dawson ideggyógyász professzor kapta a „Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért” díjat. Felfedezése a Parkinson-kór és a stroke kezelésében jelent előrelépést. Ő az első nő, aki megkapta a kitüntetést, amelyet 2003 óta minden évben a molekuláris medicina kiemelkedő kutatójának ítélnek oda.

Debreceni vezetők a doktorképzés élén

Csernoch László tudományos rektorhelyettest választotta elnökévé az Országos Doktori Tanács november 22-i ülésén, a titkári teendőket továbbra is Varga Zsolt tudományos igazgatója látja el. A Doktoranduszok Országos Szövetségének vezetője januártól Molnár Dániel, a DE Doktorandusz Önkormányzatának elnöke lesz.

Fókuszban a foniátria

Hacki Tamás, a Regensburgi Egyetem fül-orr-gégész professzora, a foniátria neves kutatója, az 1962-es Ki mit tud? győztese tartott vendégelőadást a Fül-orr-gégészeti Klinikán, valamint a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karon pénteken. A szakemberrel egy logopédiai kutató és oktató hálózat létrehozásáról is egyeztetett Szilvássy Zoltán rektor.

Ez már nem (csak) játék

A tervek szerint 2020-ban átadják a Nagyerdei Stadionban azt a 300 négyzetméteres létesítményt, amelyben 60-65 gépállomás segíti az e-sport-felkészítést és -oktatást az egyetemen. Az IK és a GTK már beépített bizonyos képzési elemeket, de a jövőben önálló szakok is várhatók - jelentette be Bács Zoltán kancellár az e-sportról tartott konferencián.


PROGRAMAJÁNLÓ

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése

A szakterület hazai és nemzetközi képviselői vesznek részt a Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlésén, amelyet november 28-30. között rendeznek a Kölcsey Központban (Debrecen, Hunyadi utca 1-3.). A program keretében Dermato-Pharma Szakkiállítás nyílik.

AIDS világnapi koncert

A Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete a Magyar Orvosi Kamara Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezetének támogatásával idén is megszervezi az AIDS világnapi koncertet november 28-án, csütörtökön 19 órai kezdettel a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola Simonffy-termében (Debrecen, Vár u. 1.).

Előadás a DESzínházban

Az Alkalmi Társulat előadásában az Oswald és Zénaide című darabot láthatja a közönség november 28-án, csütörtökön 19 órától a DESZ24-ben (Debrecen, Batthyány utca 24.).

Különleges Bánásmód Konferencia

Negyedik alkalommal rendez nemzetközi tanácskozást a különleges bánásmódról a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógia Kar Gyógypedagógiai Intézete, valamint a Különleges Bánásmód folyóirat szerkesztősége november 29-én, pénteken 10 órai kezdettel a GYGYK-n (Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.).

10 éves a Kommunikáció Tanszék

Öregdiák-találkozóval és DE-KOMM Meetup-pal ünnepli fennállásának 10 éves évfordulóját a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke november 29-én, pénteken 15 órától a Főépület III. emeleti kerengőjén (Debrecen, Egyetem tér 1.).

„Szülői értekezlet” a Műszaki Karon

A felvételivel, az előkészítő kurzusokkal, a mérnöki pályával, a karon elsajátítható szakokkal kapcsolatos információkkal várja nyílt napján a szülőket, középiskolásokat a Műszaki Kar november 29-én, pénteken 16 órától a kar épületében (Debrecen, Ótemető u. 2-4.).

Doktoravató ünnepség

A Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendezi hagyományos doktor- és díszdoktoravató ünnepségét a Debreceni Egyetem november 30-án, szombaton 11 órától a Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.), ahol 75-en vehetik át oklevelüket.

Élettudományi Galéria

A Világjáró Klub Évzáró fotókiállítása nyílik a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében november 30-án, szombaton 15 órakor az Élettudományi Galériában (Debrecen, Egyetem tér 1.). Kiállító művészek: F. Tóth Lelle, Juhász Lajos, Kappelmayer János, Kubassek János, Makleit László, Nagy Attila, Novák László. Megnyitja: F. Tóth Árpád, a Világjáró Klub vezetője. Közreműködik: Bakos László gitárművész. A kiállítás megtekinthető: 2020. január 31-ig.

Elméleti Galéria

Maksai János festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében december 1-én, vasárnap 11 órakor az Elméleti Galériában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.). Megnyitja: Vitéz Ferenc művészeti író, költő, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense. Közreműködik: az Arco Nobile vonósnégyes. A kiállítás megtekinthető: 2020. január 31-ig.

Hagyományok Hete

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszéke idén is megrendezi a Hagyományok Hete programsorozatát december 2-3-án, a DE Főépületében (Debrecen, Egyetem tér 1.). A két napos program alatt többek között oktatók és hallgatók tartanak előadásokat, egykori hallgatók kötetlen beszélgetés keretében vitatják meg a néprajzi pályaválasztás lehetőségeit, a rendezvény zárásaként pedig felavatják a tanszék elsőéveseit.

Mikulás-napi Lélekmelengető koncert

Mikulás-ünnepséggel egybekötött zenés hangszerbemutatót tartanak a Zeneművészeti Kar hallgatói a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár szervezésében december 3-án, kedden 17 órától a Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.). A gyerekek kedves történeteken és karácsonyi dalokon keresztül ismerkedhetnek a különböző hangszerekkel és hangszercsoportokkal, amelyeket ki is próbálhatnak majd.

DE Bor Akadémia Mádon

Borral kapcsolatos előadások hangzanak el, valamint a legfrissebb kutatási eredményeket is bemutatják a Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémia Kutató Laboratóriumának megnyitó ünnepségén december 4-én, szerdán 10:30-tól a Borsay kastélyban (Mád, Rákóczi u. 37.).

Megújult a Filológiai Közlöny

„Afroamerikai írónők” címmel jelent meg a megújult Filológiai Közlöny, amelyet a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézetének szervezésében mutatnak be az érdeklődőknek december 4-én, szerdán 12 órától a DE Főépület I. emelet, Stúdió 111-ben (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Párkapcsolati szabadegyetem

„Tanuljunk egy-mástól” – együttműködés a családban és a munkahelyeken címmel Újvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke tart előadást a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőség Központ szervezésében december 4-én, szerdán 16 órától a Főépület Aud.Max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.).

„Család és Karrier" kurzus

A Három Királyfi Három Királylány Alapítvány, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Debreceni Egyetem „Család és Karrier" közös egyetemi kurzus keretében „Család és trauma” címmel Sajtos Szilárd tart előadást december 4-én, szerdán 16:15-től a Főépület X. termében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Mentálhigiénés Filmklub

„A Bélier család” című filmet láthatja a közönség a DEMEK Mentálhigiénés Filmklubjában december 4-én, szerdán 17:30-tól a Debreceni Egyetem Főépület, Aud.max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.). A vetítés után kötetlen beszélgetés Mosoni Krisztina jelnyelvi oktatóval.

Régizenei hangversenysorozat

„Telemann a kifogyhatatlan” címmel válogatást hallhatnak a műfaj kedvelői a zenetörténet legtermékenyebb zeneszerzőjének műveiből december 4-én, szerdán 19 órától a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Orgonakoncert a Nagytemplomban

A Klinikai Farmakológus Kongresszus programjának keretében ingyenes orgonakoncertet hallhat a közönség december 5-én, csütörtökön 18:45-től a Nagytemplomban. A műsorban többek közt Bach és Bédard művei csendülnek fel.

Kortárs orosz irodalmi konferencia

„A kortárs orosz regény művészi nyelve” címmel rendez nemzetközi, orosz nyelvű konferenciát a Debreceni Egyetem Orosz Központja (Debrecen, Egyetem tér 1.) december 5-6-án. Az eseményen előadást tartanak – többek között a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, az Egri Eszterházy Károly Egyetem, valamint a Moszkvai Állami Egyetem, a Pétervári Herzen Egyetem, a szlovákiai Presov-i Egyetem, valamint az Orosz Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének szakemberei. A rendezvényre vendégíró is érkezik Oroszországból.


VIDEÓ

FELHÍVÁSOK

Mikulás-nap

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja a Lelkierő Egyesülettel közösen rendezi meg a Mikulás-napot az egyetemi dolgozók gyermekei részére a Debreceni Egyetemen. Várjuk közösen a Mikulást 2019. december 6-án, pénteken 15:30-kor és 17:30-kor a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában. A Mikulás-napra azokat a dolgozókat és 2-10 év közötti gyermekeiket várjuk, akik előzetesen regisztrálnak az alábbi felületre, amely a rendelkezésre álló keret elérésekor lezárul. A rendezvényen hivatalos fotós fogja készíteni a gyermekekről a fényképeket, ezért önálló fotózásra nincs lehetőség. A képeket később meg lehet tekinteni az egyetemi honlapon. A csomagokat a gyermekek neve szerint adja át a Mikulás, ezért fontos, hogy a gyermekeket név és kor szerint pontosan regisztrálják a felületen. További információ Darabosné Bíró Virág, 70/316-5426 telefonszámon kérhető. Az eseményen történő részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációra kizárólag a https://regisztracio.unideb.hu oldalon van lehetőség.

Jótékonysági könyvgyűjtés

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára idén már negyedik alkalommal szervezi meg Mikulástól Vízkeresztig tartó jótékonysági könyvgyűjtő akcióját december 6. és január 6. között. A gyűjtőpontok az eddigi évekhez hasonlóan a könyvtárakban lesznek, idén viszont új helyszín a DEENK Szolnok Campus Könyvtára. A részletekről bővebben a könyvtár weboldalán és az ez esemény Facebook-oldalán olvashatnak.


KÉPGALÉRIÁK

Debrecen Award for Molecular Medicine - díjátadás az Aulában

Tankó Béla Emlékdíjjal tünették ki Kövér Katalin és Fülesdi Béla professzorokat

Mi a pálya? Pályaválasztási roadshow a TTK részvételével a DESOK-ban

TörDElő - tésztahídépítő versenyt rendeztek a Műszaki Karon


SPORT

Jégkorong

A Corona Brasov együttese érkezik a Derék utcába az Erste Liga soron következő mérkőzésén. A rangadó pénteken 18:30-kor kezdődik a Jégcsarnokban.

Futsal

Megyei derbit játszik vasárnap este 19 órától a DEAC női futsalcsapata. A lányok a Hajdúböszörményt fogadják NB I-es találkozón, a DESOK-ban.

Röplabda

Szolnokon vendégszerepel a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata vasárnap este. A mérkőzés 19 órakor veszi kezdetét a tiszaligeti Városi Sportcsarnokban. A női NB II-ben szombaton 17 órától Miskolc-DEAC találkozót rendeznek.

Floorball

Egyetemi csapatok csapnak össze vasárnap 16 órától, amikor a DEAC a Dunaújvárosi Egyetem-Rudas Floorball Team vendége lesz a Salming OB I. 9. fordulójában.

Labdarúgás

Hazai pályán búcsúzik az őszi szezontól a DEAC labdarúgócsapata, amely a Tállya KSE-t fogadja vasárnap 13 órától az NB III. 17. fordulójában. A találkozót a Dóczy utcai Egyetemi Sportközpontban rendezik.

Kézilabda

A Hajdúnánással találkozik a DEAC a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportjának 10. fordulójában. A meccs szombaton 18 órakor kezdődik a DESOK-ban.


RÓLUNK ÍRTÁK

A gyógyszerkutatás jövőjéről tárgyaltak a Debreceni Egyetemen (Origo.hu)

Többek között a felsőoktatási intézmény gyógyszerkutatásairól tárgyalt szerdán a Debreceni Egyetemen az Európai Bizottság regionális és várospolitikai főigazgatóságának főigazgatója, Vittoria Alliata Di Villafranca. Részletek.

Debreceni egészségügy: szétszedik, és újra összerakják a rendszert (Civishir.hu)

Vezetőváltások, külső vállalkozók leépítése, hálapénzzel kapcsolatos szabályozás, betegút-újraszervezések, órás kör. Interjú a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának elnökével. Részletek.

Fókuszban a foniátria - Hacki Tamással (Weborvos.hu)

Hacki Tamás, a Regensburgi Egyetem fül-orr-gégész professzora, a foniátria neves kutatója, az 1962-es Ki mit tud? győztese tartott vendégelőadást pénteken a Debreceni Egyetemen. A szakemberrel egy logopédiai kutató és oktató hálózat létrehozásáról is egyeztetett Szilvássy Zoltán rektor - tudatta az egyetemi honlap. Részletek.

Jó kezekben a pénz jövője (Haon.hu)

A Debreceni Egyetem (DE) 35 hallgatója nyerte el idén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Kiválósági ösztöndíját, további 18 hallgató pedig a pénzintézet és a felsőoktatási intézmény szakmai együttműködése keretében rendezett tanulmányi versenyeken ért el remek eredményt. Részletek.

A Debreceni Egyetem is beszáll az e-sportba (Index.hu)

A Debreceni Egyetem e-sport központot alakítana ki a Nagyerdei Stadionban, ahol a tervek szerint 60-65 számítógép fér majd el - írja a dehir.hu. Erről a napokban megrendezett szakkonferencián beszélt Bács Zoltán, az egyetem kancellárja. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XX. évf. 47. szám | 2019. november 28.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.