DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL - XX. ÉVF. 40. SZÁM | 2019. október 10.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XX. ÉVF. 40. SZÁM | 2019. október 10.

HÍREK

DE Szolnok Campus: újrarajzolt jövő

A meglévő gazdaságtudományi szakok mellett egészségügyi és műszaki képzések indítását tervezi a DE Szolnok Campusán, a helyi kórházak pedig az orvosképzésbe kapcsolódnának be. A tervekről Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár szerdán a helyszínen beszélt.

Hetven éves a TTK

Jubileumi ünnepséggel kezdte meg évfordulós rendezvénysorozatát a fennállásának 70. évfordulójára emlékező Természettudományi és Technológiai Kar. A pénteki eseményen a kezdetekről és az innovatív jövőről, új szak létesítéséről is beszéltek az egyetemi és kari vezetők. Az ünnepségen az évforduló alkalmából alapított Pro Facultate-díjakat adtak át.

Együttműködés az agrártárcával

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött az Agrárminisztérium az egyetemmel. A dokumentumot a Multidiszciplináris Agrár- és Élelmiszeripari Kabinet elnöke, Jávor András vette át hétfőn Budapesten. Az agrárfejlesztés, élelmiszerlánc-felügyelet, élelmiszeripar területén is együttműködik a DE és a tárca.

Úttörő változás a vesekőműtétekben

Könnyebben altatható a beteg és kisebb a húgyúti fertőzés kockázata – többek között ezek az előnyei a háton fekvő vesekőműtétnek, melyet az országban az elsők között szeretnének rutinszerűen bevezetni az Urológiai Klinikán. Az intézmény szakorvosa, Kiss Zoltán már több operáció során alkalmazta az eljárást.

Ismét top 10-ben a Kossuth Gyakorló

Hatévfolyamos képzésével az ország kilencedik legjobb középiskolája lett az egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája a legjobbiskola.hu ranglistáján. Az intézmény négyéves képzése az előkelő tizenharmadik helyen zárt. A lista ezer intézmény négy-, hat- és nyolcévfolyamos képzését rangsorolta.


PROGRAMAJÁNLÓ

Universitas Hangversenysorozat

A Szigeti Quartet és Gulyás Márta zongorahangversenyével kezdődik az Universitas–Debrecen Hangversenysorozat október 10-én, csütörtökön 19 órától a Debreceni Egyetem Főépület, Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Menta Kupa 2019

A Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa társrendezvényeként idén is megrendezi a Menta Kupát a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja október 11-én, pénteken 9 órai kezdettel a Böszörményi úti campus műfüves pályáin (Debrecen, Böszörményi út 138.).

Anyahajó Klub

„Miben segíthetünk még gyermekünknek?” címmel tart beszélgetést az Anyahajó Klub a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja szervezésében október 11-én, pénteken 17 órától a Főépület 56. termében (Debrecen, Egyetem tér 1.). Téma: a csecsemőkori reflexek és a mozgásfejlődés összefüggése, illetve ezek hatása a tanulási képességek kialakulásában. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a rendezvény napján délig lehet a demek2@unideb.hu címen.

KLTE Baráti Kör bálja

Idén is megrendezi hagyományos bálját a Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre október 12-én, szombaton 19 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Jubileumi diplomaosztók

Rubin, vas, gyémánt, aranydiplomát vehet át a Bölcsészettudományi Kar csaknem száz egykori, jubiláló végzőse október 13-án, vasárnap 11 órától a Debreceni Egyetem Főépület Díszudvarán (Debrecen, Egyetem tér 1.). Ugyanitt 14 órai kezdettel a Természettudományi és Technológiai Kar rendezi jubileumi diplomaosztó ünnepségét.

Mikroszkópbemutató

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán mutatja be új STEDYCON szuperrezolúciós konfokális mikroszkóp rendszerét több turnusban a Unicam Magyarország Kft. október 15-én, kedden 8:30 és 16:30 között az ÁOK Anatómiai Intézet alagsorában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.).

Tudományos konferencia

A Debreceni Egyetem szakkollégiumai első alkalommal rendeznek tudományos konferenciát október 15-én, kedden 8:45-től az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában (Debrecen, Thomas Mann u. 49.), ahol a hallgatók nyolc szekcióban mutatják be tudományos eredményeiket. A rendezvény ugyanezen a napon a Gulyás György Szakkollégium szólistáinak zenés bemutatkozó hangversenyével zárul 18:30-kor a Főépület Díszudvarán (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Előadás a gyógyászat újdonságairól

„Piros biotechnológia - Áttörés a gyógyászatban” címmel Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. Biotechnológiai Üzletág igazgatóhelyettese tart előadást a 70 éves Természettudományi és Technológiai Kar jubileumi ünnepségsorozatának keretében október 15-én, kedden 16 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Élettudományi Épület F008-009-es előadótermében (Debrecen Egyetem tér 1.).

Debreceni Egyetemi Színjátszó Találkozó

Idén 7. alkalommal rendezi meg hazai és határon túli egyetemi társulatok részvételével az Egyetemi Színjátszó Találkozót DESZTVII elnevezéssel a Debreceni Egyetem 2019. október 15-19. között. A program hivatalos megnyitója október 17-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a Horváth Árpád Stúdiószínházban (Debrecen, Kossuth utca 10.).

Tanulási fesztivál a Főépületben

Hagyományőrző kulturális és oktatási célú határon túli magyar szervezetek bevonásával szervez Tanulási fesztivált a Debreceni Egyetem Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszéke október 16-án, szerdán 10 órától a Főépület Díszudvarán (Debrecen, Egyetem tér 1.).

24. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum

Nagyváradi szakmai kirándulással egybekötve tartja hagyományos növényvédelmi fórumát a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara október 16-17-én az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában (Debrecen, Thomas Mann utca 49.).

Párkapcsolati szabadegyetem

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőség Központ, valamint a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom közös szervezésében "A 3. évezred életstratégiái a változások tükrében" címmel Pálfay Erzsébet, a mozgalom alelnöke tart előadást október 16-án, szerdán 16 órai kezdettel a Debreceni Egyetem Főépület, Aud.Max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Műszaki Kamarakiállítás

Kovács József kisplasztikáit bemutató kiállítás nyílik „Együtt” címmel október 16-án, szerdán 16:30-kor a DEENK Műszaki Könyvtárában (Debrecen, Ótemető utca 2-4.).

Science Café

"A spárgatermesztés helyzete, sajátosságai és a DE AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetében végzett kutatások eredményei" címmel Erdős Zsuzsa tudományos segédmunkatárs tart előadást október 16-án, szerdán 17 órától a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában (Debrecen, Csapó u. 30.).

Mentálhigiénés Filmklub

"A tehetség" című filmet láthatja a közönség a DEMEK Mentálhigiénés Filmklubjában október 16-án, szerdán 17:30-tól a Debreceni Egyetem Főépület, Aud.Max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.). A vetítés után kötetlen beszélgetés Kálmán József plébánossal.

Szakmai tanácskozás

"Alternatív Nap és Fajtabemutató" címmel tart szakmai rendezvényt október 17-én, csütörtökön 10 órától a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézete (Karcag, Kisújszállási út 166.).

Ókortudományi konferencia

"A polisz védelme a birodalom védelme – Az ókori görög és római katonai stratégia és a feliratok nemzetközi epigrafikája" címmel rendez nemzetközi kerekasztal-tanácskozást a Bölcsészettudományi Kar Klasszika filológiai és Ókortörténeti Tanszéke október 17-18-án az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában (Debrecen, Thomas Mann u. 49.).

Karriertippek

"Az álláshirdető portál működése" címmel Berkes Zoltán (Profession.hu Kft.) tart előadást a HKSzK Hallgatói Karrierközpont szervezésében október 17-én, csütörtökön 16 órától a Debreceni Egyetem Főépület, Aud.Max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.).


VIDEÓ

FELHÍVÁSOK

Év Honlapja szavazás

Négy kategóriában is lehet voksolni a Debreceni Egyetem weboldalaira a Magyar Marketing Szövetség által meghirdetett versenyen. Szavazzon az egyetem modern és funkcionális portáljaira, hogy az intézmény nyerje az Év Honlapja 2019 kitüntetõ címet! A weboldalakra a https://unideb.hu/hu/legyen-az-ev-honlapja-debreceni-egyetemeoldalra kattintva lehet szavazni 2019. november 8-ig. Az érvényes voksoláshoz Facebook-profil szükséges.

Könyvtári hírek

A könyvtárban zajló átalakítási munkák miatt korlátozottan érhetők el a szolgáltatások az Élettudományi Könyvtárban, valamint a Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtárban. Részletek

Változás a DEENK reprográfiai szolgáltatásában

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár átalakítási munkálatai alatt a BTEK-ben (Debrecen, Egyetem tér 1.) található DUPress Reprográfia megváltozott helyszínen, a Könyvkötészeten (Főépület alagsor, A6) várja ügyfeleit hétköznap 9-13 óra között. Bővebb információ


KÉPGALÉRIÁK

A Magyar Rehabilitációs Társaság XXXVIII. Vándorgyűlése a DE szakembereivel

70 éves a TTK - jublieumi ünnepséggel kezdődött a programsorozat

Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó elődása a GTK-n

A modern labdarúgó világbajnokságok története I. - Sándor Mihály előadása


SPORT

Futsal

Az elmúlt héten nagy bravúrral hat pontot gyűjtő futsalosokra újabb rangadó vár. A csapat csütörtök este 19 órától a közvetlen üldöző Aramist fogadja a DESOK-ban.

Kosárlabda

A Sopronnal játszik az NB I/A. harmadik fordulójában a DEAC kosárlabdacsapata. A negyedik és a hatodik helyezett találkozója szombaton 17 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Jégkorong

Két meccs is vár idegenben a DEAC jégkorongozóira a napokban. Hetényiék péntek este 18 órától a Hokiklub Budapest, míg hétfőn ugyanekkor a Fehérvári Titánok otthonában igyekeznek újabb Erste Liga pontokat gyűjteni. Utóbbi találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Röplabda

A MÁV Előre vendégeként lép pályára hétvégén a DEAC NB I-es férfi röplabdacsapata. A találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik Székesfehérváron. Hétvégén már a lányoknak is szurkolhatunk az U21-NB II. Női Bajnokság Kelet - B csoportjában. Az első találkozót a Gödöllő ellen játsszák Kuszkó Zsolt tanítványai vasárnap 15 órától.

Floorball

Keleti rangadó vár vasárnap 14:30-tól a DEAC OB I-es férfi floorballcsapatára. Az eddig hibátlan és ezzel listavezető egyetemisták a második Kazincbarcika vendégei lesznek.

Labdarúgás

A listavezető legyőzése után a hatodik helyezett ESMTK-val mérkőzik meg a DEAC labdarúgócsapata az NB III-ban. A meccset ezúttal kivételesen szombaton rendezik, mégpedig 14:30-tól az egyetem Dóczy utcai sportközpontjában. A megyei első osztályban DEAC II.-Hajdúhadház találkozó lesz szombaton 14 órától a Böszörményi úti campus focipályáján, míg a DASE vasárnap ugyanekkor a Vámospércset fogadja szintén a Böszörményi úton.

Kézilabda

Megyei rangadót rendeznek vasárnap a kézilabda NB II. Észak-keleti csoportjában. A listavezető DEAC-os fiúk Nádudvaron vizitálnak 17 órától a bajnokság ötödik fordulójában.


RÓLUNK ÍRTÁK

A Debreceni Egyetemen indít egészségügyi kutatási programot az MIT (Magyar Nemzet)

A napokban született megállapodás révén az Egyesült Államokban hét éve sikerrel működő, PhD hallgatókat célzó MIT Catalyst program 2020-ban indul a GE Healthcare-rel együttműködésben. Közös kutatásról és képzésfejlesztésről kötöttek megállapodást, a partnerség főbb területei a digitális medicina, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a sportorvoslás lesznek. Részletek.

Új szakok indítását tervezi Szolnokon a Debreceni Egyetem (Szoljon.hu)

Az intézmények, a Debreceni Egyetem és a szolnoki felsőoktatási intézmény partnerkapcsolatának köszönhetően erősödik és fejlődik a műszaki vonal, megjelennek az egészségügyi képzések. Egyebek mellett erről tájékoztatták a résztvevőket szerdán a campuson. Részletek.

Két gyermek kapott speciális hallásjavító implantátumot (Weborvos.hu)

Bekapcsolták a hallásjavító implantátumokat, így már hallja a hangokat az a két gyermek, akiket még augusztusban műtöttek meg a Debreceni Egyetemen. Hazánkban elsőként ők kapták meg a különleges, beszédfejlődést is jelentősen segítő hallókészülékeket. Részletek.

170 hallgatóval kezdték, ma már több ezren tanulnak a debreceni karon (Debrecen TV)

A jelenlegi TTK-t Természettudományi Kar néven 1949-ben alapították. Akkor 170 fiatal kezdte meg ott tanulmányit, jelenleg pedig már 3000-re nőtt a hallgatók száma. Kun Ferenc dékán hangsúlyozta: a Természettudományi és Technológiai Kar munkáját a változó körülményekhez való gyors alkalmazkodás és az innovatív gondolkodás jellemzi. Részletek.

Búcsú Prof. Dr. Kozma Andrástól (Civishir.hu)

Búcsúznak ismerősei Prof. Dr. Kozma Andrástól (1937-2019), a Debreceni Egyetem egykori professzorától a közösségi oldalon megosztott sorokkal. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XX. évf. 40. szám | 2019. OKTÓBER 10.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.