DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL - XX. ÉVF. 26. SZÁM | 2019. JÚLIUS 4.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XX. ÉVF. 26. SZÁM | 2019. JÚLIUS 4.

HÍREK

Kitüntetés az áldozatos munkáért

Egyetemi szakemberek kaptak állami elismerést Semmelweis-nap alkalmából. Batthyány-Strattmann László-díjjal Méhes Gábort, Pro Sanitate-díjjal Dézsi Zoltánt, Miniszteri Elismerő Oklevéllel pedig Árkosy Pétert, Kissné Ary Szilviát, illetve a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályát tüntették ki.

Elismerés a legjobbaknak

Mestertanár Aranyérem kitüntetésben részesült az egyetem négy oktatója, Madai Sándor (ÁJK), Hajdu Lajos (TTK), Kappelmayer János (ÁOK) és Tóth Attila (ÁOK). Az Országos Tudományos Diákköri Tanács kiemelkedő munkájáért Pro Scientia Aranyéremmel jutalmazott négy hallgatót, Barna Fédrát (GTK), Kerezsi Dórát (GTK), Csók Cintiát (BTK) és Paládi Petrát (MÉK).

Kórházi dolgozók elismerése

A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház 25 szakemberét díjazták kiemelkedő munkájáért. A Kenézy-díjakat és a Főigazgatói Elismerő Okleveleket a Semmelweis-napi ünnepségen adták át, ahol megkapták kinevezésüket az új főorvosok és adjunktusok is. A rendezvényen Lampé Zsolt főigazgató megköszönte a dolgozók áldozatos és magas színvonalú munkáját.

Új helyen a felnőtt orvosi ügyelet

Átvette a várostól az egészségügyi alapellátási feladatokat a Debreceni Egyetem, ezzel hazánkban elsőként jött létre egyetemi háttérrel működő, komplex intézeti alapellátó rendszer. A fejlesztés részeként új helyre, a Klinikai Központ főépületétől jobbra, a régi I. számú Sebészet épületébe költözött a felnőtt háziorvosi ügyelet.

Egyetem Tér a Campus Fesztiválon!

Harminc, izgalmas programokat kínáló egyetemi egység mutatkozik be az Egyetem Téren a Campus Fesztiválon. Újoncként részt vesz a rendezvényen az idén 100 éves egyetemi sportklub, a DEAC is. A leglátogatottabb nappali fesztiválhelyszínen, a főbejáratnál tudományos standokkal és színes színpadi kínálattal várnak mindenkit.


PROGRAMAJÁNLÓ

Diplomaosztó ünnepségek

Hétvégén folytatódnak a Debreceni Egyetem diplomaosztó ünnepségei: a Természettudományi és Technológiai Kar július 5-én, pénteken 10 és 13 órai kezdettel rendezi ünnepségeit, a Fogorvostudományi Kar végzősei ugyancsak pénteken, a 16 órakor kezdődő eseményen vehetik át oklevelüket. A Műszaki Kar ünnepsége július 6-án, szombaton 10 órakor, az Állam- és Jogtudományi Kar rendezvénye pedig ugyancsak szombaton, 14 órakor lesz a Főépület Díszudvarán (Debrecen, Egyetem tér 1.). A rendezvényeket a hirek.unideb.hu-n és az UD Live Stream YouTube-csatornán élőben közvetítik.

Kiállítás az Elméleti Galériában

A "Tudom, hogy van jogom 2019 - otthonban családban" pályázat díjazottainak alkotásaiból nyílik kiállítás az Integrált Jogvédelmi Szolgálat és a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda közös rendezésében július 5-én, pénteken 11 órakor az Elméleti Galériában (Debreceni Egyetem Klinikai Központ Elméleti Tömb Aula).

8. Országos Playback Találkozó

A Debreceni Egyetem ad otthont a DESzínház szervezésében az idei Országos Playback Színházi Találkozónak július 5-7. között az Egyetemi Amfiteátrumban (Debrecen, Egyetem tér 1. Ökológia épület mögött), a Stúdió 111-ben (Debreceni Egyetem Főépület) és a DESZ-teremben (Főépület, alagsor 31.).


VIDEÓ

FELHÍVÁSOK

yoUDay - az egyetem napja

Folytatva a hazai felsőoktatásban egyedülálló kezdeményezést, a Debreceni Egyetem idén is izgalmas tanévindításra készül. 2019. szeptember 18-án, szerdán negyedik alkalommal rendezzük meg a yoUDay tanévnyitó show-t, amelyen várhatóan 25 ezres közösséggel ünnepelhetjük az őszi tanévindítást. A belépés egyetemi dolgozóknak és vendégeiknek 3 900 Ft/fő helyett csak 800 Ft/fő. Minden dolgozó három további főt regisztrálhat kedvezményesen a rendezvényre. A jegyek a youday.hu weboldalon igényelhetők, illetve vásárolhatók meg és korlátozott számban állnak rendelkezésre. A programról részletek hamarosan.

Támogatás az esélyegyenlőség jegyében

Egyszeri, 100 ezer forintos illetménykiegészítésben részesíti a Rehabilitációs Szakigazgatási Szerv komplex bizottsági véleményével rendelkező megváltozott munkaképességű dolgozóit a Debreceni Egyetem. A juttatásra azok a megváltozott munkaképességű dolgozók jogosultak, akik hosszabb ideje az egyetem közalkalmazottai, és 2019. január 1-től vállalták fel tartós betegségüket. Az erről szóló hivatalos igazolást a Megváltozott Munkaképességűek Szolgáltató Központjába Bodnár Istvánné rehabilitációs foglalkoztatási referenshez kell eljuttatni (bodnar.istvanne@unideb.hu, telefon 73574). Bővebb információ.

Lezárják a Főépület nyugati kapuját

Felújítják a Debreceni Egyetem Főépületének nyugati kapuja melletti feljárót és rámpát. A munkálatok miatt július 22-augusztus 11. között a bejáratot lezárják, így azt sem személy-, sem teherforgalomra nem lehet majd használni.

Nyelvtanfolyamok a DExam-ban

A Debreceni Egyetem Idegennyelvi Központja 60 órás DExam angol alapozó B2 (középfok) és komplex nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokat hirdet B2 (középfok) és C1 (felsőfok) szinteken augusztus 15-30. között. Az alapozó és középfokú tanfolyam díja 38.000 Ft, a felsőfokú tanfolyam költsége pedig 44.000 Ft. Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 5. hétfő, 16 óra. Jelentkezni lehet a dexam.hu weboldalon, valamint személyesen az Idegennyelvi Központ recepcióján (Debrecen, Komlóssy út 56.). Telefon: (52) 532-740, (52) 512-900/23031 és 23131 belső mellék; email: dexam@unideb.hu


KÉPGALÉRIÁK

Bemutatták az új Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetet

Egy hétig ismerkednek a diákok a tudományos munkával a TTK nyári táborában

Workshop a GTK-n Lehota József professzor búcsúztatása alkalmából

Mintegy 600 hallgató kapott oklevelet a Bölcsészettudományi Kar diplomaosztóin


RÓLUNK ÍRTÁK

Keddtől új helyen működik a felnőtt orvosi ügyelet Debrecenben - videóval (Debrecen TV)

Megkezdte működését az Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet, ahol magasabb színvonalú és gyorsabb ellátást kaphat majd mindenki a városban. Az újonnan létrejött intézettel együtt a volt sebészeti klinika épületében kapott helyet a felnőtt ügyelet is. Részletek.

Betegadatokból végez klinikai kutatásokat a Debreceni Egyetem (Weborvos.hu)

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának fontos célkitűzése, hogy az egészségügyi ellátás során keletkezett betegadatok és képi dokumentumok minél szélesebb körben jelenjenek meg a Debreceni Egyetemen folyó mesterséges intelligencia (MI) alapú klinikai kutatásokban. Részletek.

Új "Lendület" a kutatómunkához (FM90 Campus Rádió)

Két újabb - egy orvostudományi és egy ökológiai - Lendület kutatócsoport alakul a Debreceni Egyetemen az eddig már sikeresen működő tíz mellett. A Magyar Tudományos Akadémián csütörtökön hirdették ki a 16 nyertes pályázót, akik összesen 540 millió forintos támogatásban részesülnek idén. Részletek.

Debrecenben próbálhatják ki, milyen kutatónak lenni (Civishir.hu)

Üledék és vízminták zooplankton-vizsgálatától az axiális kiralitású biaril származékok előállításán át a fizikai, biológiai rendszerek szenzoros megfigyeléséig megannyi érdekes kutatási téma közül választhatnak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar idei nyári táborában résztvevő diákok. Részletek.

Elsőként kapott Prezentációs Díjat zeneművészeti témájáért (Beol.hu)

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) művészet és művészettudomány szekció zsűrijének elismerését vívta ki Lengyel Erik orosházi fiatal, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatója. Notációs jelek megfejtése Karlheinz Stockhausen Zyklus című műve alapján elnevezésű munkájával 2. helyezést ért el, és ő az első, aki zeneművészet témájú dolgozattal lehetőséget kapott, hogy elnyerje a Prezentációs Díjat. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XX. évf. 26. szám | 2019. JÚLIUS 4.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.