DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XVIII. ÉVF. 9. SZÁM | 2017. MÁRCIUS 9.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XVIII. ÉVF. 9. SZÁM | 2017. MÁRCIUS 9.

HÍREK

A világelitben a Debreceni Egyetem

Bekerült a legjobb kétszáz közé a Debreceni Egyetem gyógyszerészeti képzése, a hazai felsőoktatásban pedig itt a legerősebb a biológiai képzés. Emellett orvos-, agrár-, valamint természettudományban is a világ legjobb egyetemei közé sorolja az intézményt a Quacquarelli Symonds legfrissebb rangsora.

Modernizálják a műszaki képzést

A Debreceni Egyetem műszaki és informatikai képzéseinek fejlesztését támogató testület jött létre szerdán. Az ágazati kabinet Palkovics László oktatásért felelős államtitkár részvételével alakult meg, munkájában az intézmény rektora, kancellárja és érintett dékánjai mellett a régió vállalatai is részt vesznek.

Kutatási támogatásról döntött az MTA

A Debreceni Egyetem tíz már működő és négy új kutatócsoportjának működését támogatja a Magyar Tudományos Akadémia 2017 júliusa és 2022 júniusa között. Az ÁJK-n egy, az ÁOK-n öt, a BTK-n három, az NK-n egy, a TTK-n pedig négy kutatócsoport munkájához járul hozzá az MTA évente 18 és 34 millió forint közötti összeggel.

Értékteremtő testnevelés

Hiánypótló tanulmánykötet jelent meg a Debreceni Egyetem gondozásában arról, hogy milyen szerepet tölt be a testnevelés és a sport a Kárpát-medencei fiatalok életében. A könyvben a legnagyobb hazai egyetemek mellett, több határon túli magyar intézmény is szerepel. A kutatásokból kiderült, a hazai hallgatók sportolnak a legtöbbet a Kárpát-medencében.

Összehozta az egyetem a családokat

Mintegy hétszázan korcsolyáztak a Családi Jégkarneválon, amelyet vasárnap tartott a Debreceni Jégcsarnokban a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja. Az intézmény dolgozói és hozzátartozóik arcfestésen, jéggokartozáson, családi sorversenyen és tombolasorsoláson is részt vehettek.


Programajánló

Nemzetközi konferenciák a Műszaki Karon

Az Ipar 4.0 témakörhöz kapcsolódva két nemzetközi konferenciát is rendez a Debreceni Egyetem Műszaki Kara. A Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék "Electrical Engineering and Mechatronics EEMC'17" címmel angol nyelvű, a Műszaki Menedzsment és Vállalkozási Tanszék pedig "Kihívások és tanulságok a menedzsment területén" címmel magyar nyelvű tanácskozást tart március 9-10-én az Ótemető utcai kari épületben.

Olasz konferencia

"A fantázia és a fantasztikum Giuseppe Bonaviri írásművészetében" címmel rendez kétnapos nemzetközi konferenciát az egyetem Olasz Tanszéke. A program központi témája a közelmúltban elhunyt szicíliai író munkássága. Az eseményt Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója nyitja meg március 9-én, csütörtökön 15.30-kor a Főépület 58-as termében.

Science and Cake

Az Informatikai Kar Tudományos Diákköre szervezésében ebben a félévben a hallgatók ismét részt vehetnek a Science & Cake elnevezésű előadássorozaton, ahol a kötelező tananyagon felüli ismereteket szerezhetnek. Elsőként Csernoch Mária "Sprego hibakezelés", illetve Balla Tibor "Microservice architektúrák" címmel tart előadást március 9-én, csütörtökön 16 órai kezdettel a kar F01 termében.

Stacey Barnes előadássorozata

A University of Houston professzora tart előadást március 13-án és 14-én 12.30-as kezdettel a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a nemzetközi kereskedelmi választott bíráskodásról a kar C/14-es termében (Debrecen, Kassai út 40.).

Március 15-i ünnepség

Ünnepi megemlékezést tart az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem március 14-én, kedden 10 órától a Főépület Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Forradalmi Teaház a könyvtárban

A március 15-i évfordulóra emlékezve a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára ebben az évben március 14-én, kedden ismét megnyitja Forradalmi Teaházát. A Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtár előterében (Főépület, I. emelet) a betérőket 8 és 16 óra között korabeli zene és hangulat várja.

Világjáró klub

Folytatódik a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság szervezésében a Világjáró Klub, amelyben ezúttal Szücs Sándor "Utazás Moszkvától a Bajkál-tóig a transzszibériai vasúton" címmel tart előadást március 14-én, kedden 18 órától a Klinikai Központ Reumatológiai Tanszék (Régi I.-es sz. Sebészeti Klinika) tantermében.

Szoboravató ünnepség

Arany János portrészobrát avatja fel a költő születésének évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem. Az avatóünnepség március 16-án, csütörtökön 10 órától lesz a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karon (Hajdúböszörmény, Désány István u. 1-9.).


Színházi előadás a Lovardában

"Ma estére szabad a kecó" címmel Kiss Ramóna, Gesztesi Károly és Hujber Ferenc főszereplésével láthat kétfelvonásos bulvár burleszket március 9-én, csütörtökön este 7 órától a Lovardában a közönség.

Cool tour Sokk - zenei tehetségkutató

Heartkiller koncert lesz a Nagyerdei Víztoronyban a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében. Kezdési időpont: március 9-e, csütörtök 20 óra.


Videók

Felhívások

Kedvezményes jegyek a DVSC - Paks NB I-es labdarúgó mérkőzésre

A Debreceni Egyetem és a DVSC Futballszervező Zrt. közötti megállapodás értelmében az egyetemi polgárok kedvezményes jegyekre jogosultak a március 11-én 15:30-kor rendezendő DVSC - Paks NB I-es labdarúgó mérkőzésre. Az egyetemi szektorba az eredetileg 2000 forintba kerülő jegyeket 50%-os kedvezménnyel tudják megvásárolni. A kedvezmény előzetes regisztrációhoz kötött, melyet a sportreg.unideb.hu oldalon tudnak megtenni március 10-én, 23:59-ig. A jegyeket a Nagyerdei Stadion jegypénztáraiban tudják átvenni a mérkőzés napján 11:30-13:30 között a DEKa kártya bemutatásával.

Ösztöndíj tehetségek támogatására

Idén is meghirdeti a Debreceni Egyetem Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja a művészeti és sportösztöndíjakat a tehetségek támogatására. A juttatást egy félévre lehet elnyerni. A beadási határidő: 2017. március 10. (péntek) 12 óra. Bővebb információ.

Ujvári János diplomadíj - pályázat

Az alap- és mesterképzésben részt vevők szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala végzős egyetemistáknak hirdet pályázatot. A Debreceni Egyetem hallgatói számára a Technológiatranszfer Központ konzultációs lehetőséget biztosít a témaválasztás és a pályázat összeállítása során, különös tekintettel a szellemitulajdon-védelmi kérdésekre. A pályázati szándék regisztrálásának határideje 2017. március 10. Bővebb információ.

Autogén tréning

Ingyenes autogén tréning, relaxációs tanfolyamot szervez a Debreceni Egyetem dolgozói számára a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ. A foglalkozásokat csütörtökönként 16.00 és 17.30 között tartják, összesen 12 alkalommal. A jelentkezéseket 2017. március 10-ig a demek@unideb.hu email címre mobilszám és email cím megadásával várják a szervezők.

Zumba

A zumba segít a fittség megőrzésében, lehet valaki fiatal vagy idősebb, kezdő vagy profi, itt nem a tánctudás a lényeg, hanem a felszabadult mozgás. Az órán való részvételhez nincs szükség táncos múltra, vagy hosszú, bonyolult koreográfiák betanulására, de még csak táncpartnerre sem, a pozitív hozzáállás viszont ajánlott! Minden érdeklődőt és mozogni vágyó kedves kollégát várunk szeretettel március 14-én, kedden 21 órától a DESOK csarnokban. A részvétel DEKA kártya felmutatásával ingyenes.

Látogatási tilalom

Továbbra is érvényben marad a részleges látogatási tilalom a Debreceni Egyetem Klinikai Központ egyes részlegein. A korlátozás érinti a transzplantációs, az onkohaematológiai, a szülészeti és az intenzív osztályokat, valamint a Gyermekgyógyászati Klinikát. Az intézmény vezetése arra is felhívja a hozzátartozók és a látogatók figyelmét, hogy a légúti tünetekkel kezelt beteg hozzátartozóikat ebben az időszakban ne látogassák.


Képgalériák

Műszaki-Informatikai Kabinat alakuló ülése a
Rektori Tanácsteremben

Caitlin Jones brit nagykövethelyettes
könyvadománya az intézménynek

Erasmus 30 Roadshow - 30 éves Európa
legnagyobb hallgatói csereprogramja

Az egyetem Klinikai Vizsgálatok Irodájának
szűrővizsgálatai a Natural Expón


Sport

Labdarúgás

Szombaton a DEAC a Hajdúdorog csapatát fogadja otthonában, a mérkőzés 14.30-kor kezdődik.

A DASE szintén hazai pályán játszik majd, hozzájuk vasárnap 14.30-kor a Berettyóújfalu focistái érkeznek.

Kosárlabda

Egerbe utazik szombaton a DEAC Kamilla Gyógyfürdő csapata, akik zsinórban már tíz győztes mérkőzést tudhatnak maguk mögött. A 16 órakor kezdődő találkozóra az Eszterházy Károly Egyetem Sportcsarnokában kerül sor.

A női kosarasokra most egy budapest túra vár, ők vasárnap 17 órakor a Vasas Pasarét Sportcentrum Csarnokában lépnek pályára a Vasas Akadémia ellen.

Kézilabda

A NB2-es férfi kézilabda bajnokságban a tabella első helyén álló DEAC vasárnap a Kisvárdai KC otthonába látogat. A meccs 16 órakor kezdődik, a helyszín a kisvárdai Városi Sportcsarnok.

Röplabda

A hétvégén játsszák az alsóházi rájátszás első tornáját a DEAC, a Sümeg és a PEAC részvételével. Az első torna színhelye Sümeg, ahol mindhárom csapat két meccset játszik. Szombaton 14 órakor kezdődik a PTE PEAC C-Doki - DEAC találkozó, 16 órától pedig a Sümegi RE - DEAC összecsapásra kerül sor.


Rólunk írták

A kor kihívásaihoz alakítja műszaki képzését a Debreceni Egyetem (Debrecen TV)

Megújítja műszaki-informatikai képzését a Debreceni Egyetem. Kabinet alakult, melynek Palkovics László államtitkár is tagja. Részletek.

Büszkeség: világelitben a Debreceni Egyetem (Hajdupress.hu)

Bekerült a legjobb kétszáz közé a Debreceni Egyetem gyógyszerészeti képzése, a hazai felsőoktatásban pedig itt a legerősebb a biológiai képzés. Emellett orvos-, agrár-, valamint természettudományban is a világ legjobb egyetemei közé sorolja az intézményt a legfrissebb QS-rangsor. Részletek.

Itt ingyen jelentkezhet szűrővizsgálatra (InfoRádió)

A cukorbetegség és a szembetegségek kezelésére szolgáló új terápiák jelenhetnek meg hamarosan - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Gyógyszerfejlesztési Koordinációs Központ igazgatója annak apropóján, hogy az intézmény az egyik debreceni plázában három napon keresztül ingyenesen végez szűrővizsgálatokat. Részletek.

30 éves az Erasmus program (M1 - Ma délelőtt)

30 éves Európa legnagyobb diákcsere programja, az Erasmus. A jubileumot egész napos programmal ünneplik a Debreceni Egyetemen. Az intézmény 19 éve csatlakozott az Erasmushoz, azóta több mint 3600 hallgató vett részt külföldi részképzésen vagy szakmai gyakorlaton, de számos hallgatót is fogadtak Debrecenben. Pálffy Andrea vendége Debrecenben Jánosy Orsolya, a DE Nemzetközi Irodájának irodavezetője. Részletek.

Középiskolai és egyetemi kollégiumokat újít és újított fel a Debreceni Egyetem - fotókkal (Dehir.hu)

Több százmillió forintot fordít kollégiumai felújítására idén a Debreceni Egyetem – tudta meg a Dehir.hu. Az év elején folytatódott a Böszörményi úti campuson lévő Veres Péter Kollégium felújítása, hamarosan pedig nekifognak az egyetem fenntartásában lévő Balásházy János Középiskola kollégiumának modernizálásához is. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XVIII. évf. 9. szám | 2017. MÁRCIUS 9.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.