DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XVIII. ÉVF. 14. SZÁM | 2017. ÁPRILIS 13.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XVIII. ÉVF. 14. SZÁM | 2017. ÁPRILIS 13.

HÍREK

Egyetemi díjazottak a város napján

Klinikaigazgató, matematikus, sajtófőnök - egyetemi díjeső volt a város napján. Balla György, a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója és Győry Kálmán matematikus díszpolgári címet kapott az ünnepi közgyűlésen. M. Tóth Ildikó, az egyetem sajtófőnöke a város sajtódíjasa lett.

A tehetség mindenek felett

A XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia két tudományterületi szekciójának adott otthont a héten az egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A Biológia Szekcióban 15 felsőoktatási intézmény 227 hallgatója, míg a FiFöMa (Fizika, Földtudományok és Matematika) Szekcióban 17 egyetem 280 hallgatója ismertette kutatását.

Harminc éves a biotechnológus képzés

A biotechnológia oktatásának kezdetéről, valamint fő ágazatainak aktuális kérdéseiről is szó volt a Debreceni Egyetemen folyó képzés 30. évfordulóján rendezett konferencián. A debreceni az egyetlen olyan magyar felsőoktatási intézmény, amelyben a biotechnológia minden ágát oktatják.

Két nap informatika

Mintegy 30 cég több mint 50 előadással, illetve 18 standdal várta hétfőn és kedden a hallgatókat a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. A 16. Informatikai Szakmai Napokon első alkalommal, hagyományteremtő jelleggel hirdették ki a kar Új Évezred Informatika Fejlesztési Alapítvány Arató Mátyás ösztöndíjának nyerteseit.

Kézilabda edzőképzés az egyetemen

Az új testnevelő tanár szak sikere után újabb hiánypótló képzés indítását tervezik a Sporttudományi Koordinációs Intézet szakemberei. Felsőoktatási intézményként hazánkban először indít ősztől alap- és középfokú kézilabda edzőképzést a Debreceni Egyetem a Magyar Kézilabda Szövetséggel.


Programajánló

Karrierépítés a mindennapokban

Ebben a félévben is folytatódik a Hallgatói Karrierközpont szervezésében a "Karrierépítés a mindennapokban" című előadás-sorozat, amelyben ezúttal Lenténé Puskás Andrea (DE, Sporttudományi Koordinációs Intézet) "A sport a karrier szolgálatában" címmel tart beszámolót április 18-án, kedden 14 órai kezdettel a Főépület Aud. Max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Párkapcsolati szabadegyetem

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőség Központ, valamint a Három királyfi három királylány mozgalom közös szervezésében "Kirakatkapcsolatok a médiában" címmel Kenyeres Attila Zoltán médiakutató tart előadást április 18-án, kedden 16 órától a Főépület X. termében (Debrecen Egyetem tér 1.).

Richter Tudós Klub

Folytatódik a Richter Tudós Klub előadás-sorozata, melyben - a cég bemutatásán túl - többek között a személyre szabott orvoslásról, valamint a 3D nyomtatás egészségügyi alkalmazásáról is hallhatnak előadást az érdeklődők. A program április 18-án, kedden 16 órakor kezdődik az Élettudományi Épület (ÉTK) F015-016 termében.

A református egyház kommunikációja a gyakorlatban

A Tiszántúli Református Egyházkerület három munkatársa: Pálóczi Alexandra és Szirák Sára sajtóreferensek, valamint Tóth-Mihala Veronika lelkész, a "Hirdesd az Igét!" program szakmai vezetője tart előadást a Debreceni Egyetemen április 19-én, szerdán 12 órától a Főépület XI-es termében. Bővebb információ.

Olimpiai Akadémia

"Szomszédból az olimpiai bajnokságig" címmel Vörös Zsuzsanna olimpiai, világ- és Európa-bajnok öttusázó tart előadást az Olimpiai Akadémián április 19-én, szerdán 14 órakor a Főépület Aud. Max-ban.

Élelmiszer Marketing Klub

Prokisch Lilla (GLULU - Gluténmentes pékmanufaktúra) és Sütő Iza (Fitt Fazék Kultúr Klub) lesz az Élelmiszer Marketing Klub vendége, akik a speciális termékek marketingjéről tartanak előadást április 19-én, szerdán 17 órától a Kazánházban (Böszörményi úti campus).

Mentálhigiénés Filmklub

A hullám című német filmdrámát láthatja a közönség a Mentálhigiénés Filmklubban április 19-én, szerdán 18 órától az Aud. Max-ban, ahol a vetítés után Kiss József kultúrantropológus vezet beszélgetést.

Magyar találmány: az energiatermelő térburkolat

Előadáson ismerteti találmányát három fiatal magyar mérnök, akik olyan energiatermelő térburkolatot fejlesztettek, ami nem vesz el nyersanyagot a természettől, ehelyett városi hulladék újrahasznosításával készül, ráadásul zöld energiát termel és adatokat is gyűjt a városi élet mozzanatairól a felszínébe épített napelemek és szenzorok segítségével. Az előadás időpontja: április 20. csütörtök, 14 óra. Helyszíne: Főépület (Egyetem tér 1.) II. emelet, X. terem.


Kvíz-torony

A közösségi agymozgató torna második elődöntőjét tartják a Nagyerdei Víztoronyban április 19-én, szerdán 18 órától.

Dumaszínház

"Borsodi homályos" címmel Aranyosi Péter önálló estjét élvezheti a közönség április 20-án, csütörtökön 19 órától a Lovardában.


Videók

Felhívások

Ideiglenesen bezár a könyvtár

A húsvéti ünnepek alatt - április 14-től 17-ig (péntektől hétfőig) - zárva tartanak a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár egységei. Bővebb információ.

"Magyarország jó tanulója - jó sportolója 2016"

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet azon tanulók és hallgatók számára, akik a 2015/16-os tanévben eredményes tanulmányi munkájuk mellett kimagasló sportteljesítményt nyújtottak. A pályázatok leadási határideje: 2017. április 28. 8 óra. Részletek.

Új helyszínen, új időpontban az alakformáló tánctréning

Ezentúl csütörtökönként 19 órától a DESOK kistermében várja a mozgásra vágyókat a dolgozói zumba. Az alakformáló tánctréning segít a fittség megőrzésében, lehet valaki fiatal vagy idősebb, kezdő vagy profi, itt nem a tánctudás a lényeg, hanem a felszabadult mozgás. Az órán való részvételhez nincs szükség táncos múltra, vagy hosszú, bonyolult koreográfiák betanulására, de még csak táncpartnerre sem, a pozitív hozzáállás viszont ajánlott!

Adó 1% felajánlása

Az egyetem oktató- és kutatómunkáját, a rendezvények megvalósítását, az értékek megőrzését támogatja a Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány, amelynek munkáját segítheti az adó 1%-ának felajánlásásval. A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ kéri az egyetem egykori hallgatóit, járuljanak hozzá az alapítvány tevékenységéhez. Részletek.

Kedvezményes jegyvásárlás

A Debreceni Egyetem dolgozói 10% kedvezménnyel vásárolhatnak belépőt a Főnix csarnokba, a Rapülők együttes április 22-i szuperkoncertjére. A rendezvény jegyvásárlós linkje: http://gag.jegy.hu/program/rapulok-koncert-78133/373837, ahol az UNIRAPJEGY kuponkód megadásával online fizetésnél automatikusan érvényesül a kedvezmény.


Képgalériák

16. Informatikai Szakmai Napok az
Informatikai Karon

A XXXIII. OTDK Biológia és FiFöMa Szekciói
a Természettudományi és Technológiai Karon

40. Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó
a Zeneművészeti Karon

Lego robotok versenye a Debreceni Egyetem
Kossuth Gyakorlójában


Sport

Kosárlabda

A női kosárcsapat a nyugati csoportot megnyerő TFSE csapatával mérkőzik a rájátszásban csütörtökön 18:30-tól Budapesten az Alkotás utcán, a TF "E" termében.

Szombaton rendezik a férfiaknál a rájátszás negyeddöntőjének második mérkőzését, az MTK Törökbálint otthon fogadja a DEAC Kamilla Gyógyfürdőt. A találkozó 19 órakor kezdődik a Bálint Márton Iskola sportcsarnokában.

Labdarúgás

A tabella kilencedik helyén álló DASE nagypénteken 18 órakor hazai pályán játszik a Hajdúsámsoni TTISZE ellen. A jelenleg második DEAC szombaton mérkőzik meg 16 órakor a Kabai Meteorit SE-vel a Kabai Sportpályán.

Torna

A Debreceni Egyetem olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásza, Berki Krisztián az április 19-én kezdődő kolozsvári egyéni torna Európa-bajnokságon képviseli Magyarországot.

Futsal

A női futsalosok az április 12-i, szerdai Airnergy - DEAC találkozó után legközelebb április 22-én lépnek pályára, immár Debrecenben, ahol a Göcsej lesz a vendég.

A DEAC férfi futsalcsapata a húsvéti hétvégén nem játszik, legközelebb április 24-én, 18 órakor mérkőznek meg a Kincsem Lovaspark SE gárdájával a DESOK-ban.


Rólunk írták

Debrecen büszkeségei: ők kaptak elismerést a város napján - fotók, videók (Debrecen TV)

A város napja alkalmából díszpolgári címet, Pro Urbe és Mecénás-díjakat is kiosztott a közgyűlés. Kisfilmek a díjazottakról! Részletek.

Biotechnológia felsőfokon (Alföld TV)

Az országban egyedülálló módon csak Debrecenben folyik a biotechnológia minden területére kiterjedő oktatás, mely már 30 éve sikeresen támogatja az orvosi, környezetvédelmi, és az agrár szektort. Az évforduló alkalmából szimpózium keretében emlékezik vissza a Debreceni Egyetem, bemutatva a kutatási eredményeket is. Részletek.

Tumormátrix, hálózatelmélet, intelligens szike (Medicalonline.hu)

A rákgyógyítás új megoldásairól és az onkológia határterületeink aktualitásairól tájékozódhatnak a szakemberek a Debreceni Egyetem továbbképzésén. Részletek.

Matektől bioszig: többszáz tudósjelölt verseng a Debreceni Egyetemen (Dehir.hu)

A cívisvárosban rendezik április 9. és 13. között az OTDK biológia, fizika, földrajztudományok és matematika szekcióját. Részletek.

Az erő velük van! Hölgyek szereztek dicsőséget a Debreceni Egyetemnek (Civishir.hu)

A súlyemelők jubileumi, 50. Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságán is babér termett az újonnan alakult debreceni FISZEJ-nek. Az első ilyen versenyen összesen 6 induló volt, most pedig csak a lányok voltak 18-an, a fiúk még ennél is többen. Kiemelt figyelmet szenteltek a bajnokságnak, hiszen a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség most 110 éves. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XVIII. évf. 14. szám | 2017. ÁPRILIS 13.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.