DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XIX. ÉVF. 18. SZÁM | 2018. MÁJUS 24.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XIX. ÉVF. 18. SZÁM | 2018. MÁJUS 24.

HÍREK

Arany jubileum a Műszaki Karon

Jubileumi díszoklevél-átadó ünnepséget rendezett a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, ahol pénteken 32, ötven évvel ezelőtt végzett egykori építőgépész hallgató vehette át aranydiplomáját. Az egykori végzősöknek Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese és Szűcs Edit, a kar dékánja adta át jubileumi oklevelüket.

Kettős évforduló a szívsebészeten

Debrecenben ötven éve, 1968-ban végezték el az első nyitott, szívmotorral támogatott szívműtétet. A jubileumról valamint az önálló szívsebészeti épület átadásának 25. évfordulójáról tudományos üléssel, faültetéssel és emlékkopjafa állításával emlékeztek meg a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában május 18 -án.

Egyedülálló hidrobiológus képzés

Az iparági igényekhez igazodva szeptembertől három ágazati partner közreműködésével duális formában is elérhető a Debreceni Egyetem hidrobiológus mesterszakja. A tavaly indult angol nyelvű képzés is népszerű. A hallgatók a múlt héten terepgyakorlaton ismerkedtek a Tisza, valamint a Zempléni-hegység élővilágával.

Agrár Sportnapok - újra Debrecenben

Öt hazai egyetem agráros hallgatói és három intézmény oktatói vettek részt az Agrár Sportnapokon a Debreceni Egyetemen. A csapatok kispályás fociban, mix röplabdában és koronglövészetben indulhattak. Az intézmény úgy döntött, feléleszti a hagyományt és kétévente megrendezi a hazai felsőoktatási intézmények sporteseményét.

Mesteredző a megújult lovardában

A magyar lovassport örökös bajnoka, Dallos Gyula tart edzőtábort a Debreceni Egyetem Lovasakadémiáján június elején. Az elmúlt hónapokban újabb felújítások voltak a lovardában, a szociális helyiségek korszerűsítésével európai színvonalú lett a komplexum. A munkálatokra 100 millió forintot fordított az egyetem, és további beruházásokat terveznek erre az évre.


PROGRAMAJÁNLÓ

Tanfolyamok a Műszaki Karon

Magyar és külföldi mechatronikai mérnök hallgatóknak tart tanfolyamot a Beckhoff Automation Kft. május 24-én, csütörtökön 10 és 16 óra között a Műszaki Kar U.03. és 216-os termében (Ótemető utca 2-4.). A hallgatók a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Mechatronikai Tanszék partnercége jóvoltából megismerhetik a TwinCAT 3 és a PC-alapú automatizálás alapjait, az EtherCAT-technológiát, valamint a Beckhoff CNC-megoldásait.

Sporttudományi workshop

A Nyirkos István Szakkollégium munkájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Sporttudományi Koordinációs Intézet félévértékelő workshopján május 24-én, csütörtökön 10 órától a SET Központ Konferencia termében (Nagyerdei park 12.).

IX. Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás

A Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke május 24-én és 25-én rendezi idei szakmai találkozóját a Főépületben (Egyetem tér 1.). A kétnapos program biztosítja a felhasználók ismereteinek bővítését és szakmai fejlődését a GIS (szabad és piaci szoftverek) témakörében.

XXI. Malignus Lymphoma Konferencia

A Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság idén is megrendezi szakmai tanácskozását május 24-e és 26-a között a Nagyerdei Stadionban (Nagyerdei krt. 12.). A kétévenkénti Malignus Lymphoma Konferencia betekintést nyújt a szakterület eredményeibe, újdonságaiba.

MST 2018 Kongresszus

Debrecenben, a Kölcsey Központban (Hunyadi u. 1-3.) tartja szakmai továbbképző tanfolyamát a Magyar Sebész Társaság május 24-e és 26-a között.

IX. Fizioterápiás Szakmai Nap

"A fájdalom kezelése fizioterápiás módszerekkel" címmel hirdette meg éves tanácskozását a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Fizioterápiás Tanszéke. Az intézményben (Kassai úti campus, Kassai út 26.) május 25-én, pénteken 8:30-kor kezdődő rendezvényen a hazai és külföldi szakemberek előadásai mellett ingyenes szűrővizsgálatokra is lesz lehetőség.

Fiatalok Fóruma - FIFO

Közös szakmai tanácskozás keretében ismerteti a szakterület újdonságait, eredményeit az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszéke és a Magyar Rehabilitációs Társaság május 25-én, pénteken 10 órai kezdettel az Aquaticum Debrecen Termál & Wellness Hotel Saturnus Termében (Nagyerdei park 1.). Bővebb információ.

Ünnepi tudományos ülés

Az önálló Orvosi Mikrobiológiai Intézet fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendez ünnepi tudományos ülést a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara május 25-én, pénteken 13 órától az In Vitro Diagnosztikai Tömb előadótermében (Nagyerdei krt. 98.).

XXV. Jubileumi Búzatanácskozás

Közös szakmai tanácskozás keretében ismerteti a szakterület újdonságait, eredményeit az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Tanszéke és a Magyar Rehabilitációs Társaság május 25-én, pénteken 10 órai kezdettel az Aquaticum Debrecen Termál & Wellness Hotel Saturnus Termében (Debrecen, Nagyerdei park 1.).

Jogi konferencia

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán (Kassai út 26., ÁJK épülete, A/19-es előadó) tartják a Magánjogot Oktató Fiatalok XII., valamint a Magánjogot Oktatók Egyesületének IX. éves rendes konferenciáját május 25-én és 26-án. A megnyitó 25-én, pénteken 10:45-kor kezdődik.

Tudományos előadás

Oliver FitzGerald professzor (St. Vincent’s University Hospital, Dublin) "Unravelling Heterogeneity in Psoriatic Arthritis" címmel tart angol nyelvű előadást a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Reumatológiai Tanszék szervezésében május 30-án, szerdán 13 órától a Kenézy Villában (Nagyerdei krt. 98.).

Vendégelőadó a Belgyógyászati Intézetben

"MR vezérelt fókuszált ultrahangos idegsebészet" címmel Jakab András (Center for MR‐Research, University Children’s Hospital Zürich) tart előadást a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar szervezésében május 30-án, szerdán 13 órától a Belgyógyászati Intézet, A épület tantermében (Nagyerdei krt. 98.).

David Eisner a Debreceni Egyetemen

David Eisner (University of Manchester) "Calcium in the heart: going up and coming down" címmel tart előadást a Debreceni Egyetemen abból az alkalomból, hogy átveszi Doctor Honoris Causa kitüntetését. Az előadás június 1-jén, pénteken 14 órakor kezdődik a Kenézy Villában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.).

Susan Wray a Debreceni Egyetemen

Susan Wray (Department of Cellular and Molecular Physiology, Institute of Translational Medicine, University of Liverpool): "Effects of contraction on contraction in the myometrium" címmel tart előadást május 30-án, szerdán 10 órától a Kenézy Villában (Nagyerdei krt. 98.).

Kincsek az egyetemen

A KLTE Baráti Kör soron következő összejövetelén, május 31-én, csütörtökön 17 órai kezdettel Béres Zsuzsa, a Debreceni Egyetem sajtóreferense, "hobby" egyetemtörténész tart előadást "Kincsek az egyetemen" címmel a Matematikai Épület 4. emeleti nagytermében (Egyetem tér 1.).

Kiss Lajos-díj

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke idén 7. alkalommal tartja Kiss Lajos-díjátadó ünnepségét. A program június 1-jén, pénteken 12 órakor kezdődik a Főépületben, a Bölcsészettudományi Kar tanácstermében (Egyetem tér 1.)

Hirtelen Szívhalál 2018

A Debreceni Egyetem ÁOK Kardiológiai Intézet, a Gyermekgyógyászati Intézet, a Sürgősségi Orvostan Tanszék és Családorvostan Tanszék, valamint az MTA DAB Kardiológiai Munkacsoportja, a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Oxyológiai Társaság június 1-jén, pénteken 14 órától tartja tudományos továbbképző tanfolyamát a hirtelen szívhalálról az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában (Thomas Mann u. 49.).

Doktor-és díszdoktoravató ünnepség

Június 2-án, szombaton 11 órakor az Aulában (Főépület, Egyetem tér 1.) rendezi hagyományos doktor- és díszdoktoravató ünnepségét a Debreceni Egyetem. Az avatandó doktorok ezen az oldalon regisztrálhatnak.


FELHÍVÁSOK

Dolgozói DErbi a Debreceni Egyetemen

Idén is megrendezi a mára már hagyományos Dolgozói DErbit a Debreceni Egyetem. Június 8-án, pénteken 10 és 22 óra között a Nagyerdei Stadion és Nagyerdei Víztorony közötti területen változatos programok várják a dolgozókat és családtagjaikat. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket május 31-ig várják a szervezők ezen az oldalon. Az előző évektől eltérően a beléptetés egyetemi kártyával (UniPass, DEKa) történik. Bővebb információ.

Ötletpályázat a Campus Fesztiválra

Pályázatot ír ki a Debreceni Egyetem a Campus Fesztivál (2018. július 18-21.) "Egyetem Tér" programjaihoz, amelyekkel az intézmény sokszínűségét, kínálatát ismerhetik meg a rendezvény látogatói. A http://regisztracio.unideb.hu/campus_egyetemter_program oldalon található pályázati adatlap kitöltésére május 31-ig van lehetőség. A szakmai bírálóbizottság június 14-ig értesíti azokat, akik megjelenésére számít a Campus Fesztiválon.

Hosszabbított nyitva tartás a DEENK-ben

A következő hét hétben hosszabbított nyitva tartással segíti a hallgatók vizsgákra való felkészülését a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára. Az Élettudományi Könyvtárban június 30-ig, hétfőtől szombatig minden nap éjfélig várják az olvasókat. A részletes nyitvatartási rendről bővebb információ: http://www.lib.unideb.hu//hu/nyitva_tartas

Te is szedd!

A Környezetvédelmi világnap alkalmából szemétszedési akciót hirdet a Műszaki Kar Környezetmérnöki Tanszéke a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságával közösen. Június 5-én, kedden 15:30-tól a kar vonzáskörzetében tisztítják meg a környezetet. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a kitöltött jelentkezési lapot a halaszneandi@eng.unideb.hu email címen várják a szervezők június 1-jén délig. A részletes program elérhető a Facebookon a Debreceni Egyetem MK Környezetmérnöki Tanszék csoportban.

Földtudományi nyári tábor

Idén is megszervezi nyári napközis táborát a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézete július 2-6. között 4-5-6. osztályos diákok részére. Jelentkezési határidő: június 22. Bővebb információ.


KÉPGALÉRIÁK

Gálakoncert a Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Napján

XIV. Debreceni Doktorandusz Konferencia az Állam- és jogtudományi Karon

Aranydiplomások - Jubileumi diplomaosztót tartottak a Műszaki Karon

Sajtótájékoztatón mutatták be a DEAC jégkorongcsapatának új vezetőedzőjét


SPORT

Labdarúgás

Idegenben lép pályára hétvégén a DEAC NB III-as focicsapata. A fiúk vasárnap 17.30-tól a Jászberény otthonában szerezhetnek újabb pontokat. A megye II. déli csoportjában szereplő DEAC II a Nagyrábét fogadja szombaton 17 órától a Dóczy utcai sportközpontban, míg a megye I-es DASE vasárnap 14 órától a DVSC II vendége lesz Pallagon.

Futsal

A Nyírgyulajt fogadja a DEAC NB I-es férfi futsalcsapata a rájátszás A csoportjának utolsó fordulójában. A találkozó pénteken 18 órakor kezdődik a DESOK-ban.

Kosárlabda

A ZTE NKK II együttesét fogadja a DEAC DSI női kosárcsapata hétvégén, az Amatőr Bajnokság rájátszásában. A találkozó vasárnap 11 órakor kezdődik, a helyszín pedig a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma.


RÓLUNK ÍRTÁK

Debreceni Modell: a Debreceni Törvényszék az ország élére tört (Hajdupress.hu)

Elkészült a kutatás a Debreceni Modellről, a Debreceni Törvényszék és a Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Karának együttműködésében - emelte ki Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke a törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón. Részletek.

Rekordot döntenének Londonban a debreceni egyetemisták is (Dehir.hu)

A Debreceni Egyetem műszaki csapata is szerepel a Make the Future Live elnevezésű londoni fesztiválon, a Shell Eco-marathon Europe 2018-as versenyen. Részletek.

Jól muzsikált az új képzés, koncertnyi az eredménye (Hajdú-bihari Napló)

A Debreceni Egyetem (DE) Zeneművészeti karán februárban indult könnyűzenei kurzus résztvevői szemeszterzáró gálakoncertet adtak vasárnap a Liszt teremben. Részletek.

Nemsokára 10 milliárdan leszünk - mondja a Debreceni Egyetem kutatója (FM90 Campus Rádió)

A globális túlfogyasztás napja az a dátum, amely az arra az évre rendelkezésre álló erőforrások kimerülésének napját jelzi. Ez tavaly augusztus 2-án volt, idén várhatóan július végére csúszik majd előre. Részletek.

Dunaújvárosból érkezik az Erste Liga-újonc vezetőedzője (M4 Sport)

A cseh-német kettős állampolgárságú David Musial irányítja a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) újonc jégkorongcsapatának szakmai munkáját a következő szezontól. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XIX. évf. 18. szám | 2018. MÁJUS 24.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.