A DE KK Neurológiai Klinika aktuális betegellátási rendje

Rendelések újraindításával kapcsolatos betegtájékoztató

1. 
A járóbeteg-ellátásban a sürgősséggel érkező betegek mellett telefonos konzultációt követően, csökkentett számban, ismét fogadunk betegeket.

Amennyiben csak gyógyszerfelírásra, szakorvosi javaslatra van szükség, azt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerébe töltjük fel.
Kéréseiket a betegek, hozzátartozók telefonon a 06 52 255 451-es számon, vagy a klinikán bevezetésre került elektronikus előjegyzési rendszeren (e-mailen) keresztül is jelezhetik.
E-mail cím: neurologiaelojegyzes@med.unideb.hu .

Ha e-mailen jelentkeznek, szíveskedjenek röviden leírni a kérésüket, valamint megadni a szakrendelés nevét (általában általános neurológiai szakrendelésünkön fogadjuk a betegeket), ahová az előjegyzést kérik, a beteg nevét, címét és TAJ számát. Kérjük emellett egy telefonszám megadását is, amelyen visszahívhatjuk a beteget, vagy azt a személyt, akivel az előjegyzéssel kapcsolatban érdemben tudjuk tartani a kapcsolatot.

Az immunmoduláns kezelésben részesülő betegeket rendszeres kontrollra előzetesen egyeztetett időpontban fogadjuk (deoecneuroimmun@gmail.com ).
A csökkentett betegszámmal folyó rendelések miatt elsősorban az eddig gondozott krónikus betegeinket és a területi ellátási kötelezettség alapján hozzánk tartozó debreceni betegeket tudjuk fogadni.
Az eddig gondozásunk alatt nem álló, Debrecenen kívüli betegeket kérjük, hogy a területi illetékesség szerinti neurológiai rendelést keressék fel!
A diagnosztikai laboratóriumokban (Doppler, ENG/EMG, EEG, Kiváltott válasz, perifériás ideg ultrahang, alvásrendelés) is újraindultak a vizsgálatok.
Ezek során igyekszünk az elmaradt vizsgálatok elvégzése mellett az újonnan jelentkező betegek vizsgálatait is elvégezni.
A feltorlódott vizsgálatok miatt tisztelettel kérjük betegeink türelmét!

Előjegyzés a 06 52 255 451-es telefonszámon, vagy a klinikán bevezetésre került elektronikus előjegyzési rendszer-en (e-mailen) keresztül (neurologiaelojegyzes@med.unideb.hu) kérhető.

A fent említett adatokon (szakrendelés neve, beteg neve, cím, TAJ szám, telefonszám) túl EMG-ENG, Perifériás ideg ultrahang, Kiváltott válasz vizsgálatok esetében a beutalón szereplő iránydiagnózist és röviden a kérést is írják meg!
Alvásrendelésre a 06 52 255 454-es számon és a 06 52 411 717/54801 melléken kérhetnek időpontot.

Továbbra is kérjük, hogy az eddigi gyógyszereiket szedjék tovább, fektessenek külön hangsúlyt a vérnyomáscsökkentők rendszeres szedésére, azok időbeni felíratására! A Syncumart, Warfarint, Marfarint szedőknél továbbra is fontos a rendszeres (általában havonkénti) INR-ellenőrzés!
Kérjük Önöket, hogy a klinikára való belépéskor  végezzenek kézfertőtlenítést a rendelkezésre álló, automatikus adagolású fertőtlenítőszerekkel!
A váróteremben egymástól biztonságos, legalább 2 méter távolságra foglaljanak helyet (lehetőség szerint 2, de legalább 1 széket hagyjanak egymás között üresen!)!

A védőmaszk használata kötelező! Kérjük, hogy a maszkkal ne csak a szájukat, hanem az orrukat is takarják el, s a maszk felső részén lévő drótszállal a maszkot rögzítsék pontosan az arc bőréhez.

2.
A koronavírus-járvány miatt a Neurológiai Klinikán csökkentett betegszámmal újraindult az infúziós kúra a leginkább rászoruló betegek számára (heti 8 beteg). A kezelésre a klinika orvosa adhat beutalót.

3.
Fekvőbeteg-ellátásunk a sürgősségi kezelést, vagy átvizsgálást igénylő betegek ellátására szorítkozik.
A betegek hozzátartozóit kérjük, hogy a látogatási tilalomra tekintettel tartsák be a látogatási korlátozásokat!

4.
Mind a járó-, mind a fekvőbetegek és hozzátartozóik esetén a klinikára/osztályra belépéskor egy szűrővizsgálat keretében megmérjük a testhőmérsékletüket, és egy több kérdésből álló kérdőívet töltünk ki (járt-e külföldön; találkozott-e koronavírus fertőzésben szenvedő, vagy arra gyanús egyénnel; áll-e az önnel közös háztartásban élők között valaki járványügyi megfigyelés alatt; karanténban kellene-e lennie; volt-e hőemelkedése, láza az elmúlt napokban; köhögés, orrfolyás volt-e?).

Kérjük, hogy büntetőjogi felelősségük tudatában adják meg válaszaikat, s vegyék figyelembe, hogy válaszaikkal önmaguk, hozzátartozóik és az egészségügyi dolgozók védelmét szolgálják!

5.
STROKE TÜNETEK (hirtelen kialakuló beszédzavar, féloldali bénulás, arcaszimmetria, kettőslátás) esetén továbbra is, azonnal a mentőket kell hívni!

6.
Elmondható, hogy a neurológiai, sürgősségi átvizsgálást igénylő betegségekben az alábbi tünetek egyike, vagy azok kombinációja áll fenn:

  • egy, vagy több végtag (többnyire fájdalmatlan) gyengesége, bénulása
  • beszédmegértési, beszédkifejezési zavar
  • nyelészavar és/vagy elmosódott, nehezen érthető beszéd
  • járászavart okozó, kifejezett egyensúlyzavar
  • szemhéjcsüngés, kettőslátás, mely az egyik szem lehunyásakor elmúlik
  • a kétoldali arcfél közötti, újonnan jelentkező, határozott arcaszimmetria
  • addig nem ismert, eszméletvesztéshez társuló, akaratlan végtagrángatózás
  • lábgyengeséggel, vagy vizelettartási, vizeletindítási zavarral járó, alsó végtagba sugárzó derékfájdalom
  • határozott látótér-beszűkülés mindkét szemen
  • hirtelen jelentkező rendkívül erős fejfájás, vagy napok alatt erősödő, viselkedészavarral, memóriazavarral, esetleg zavartsággal járó fejfájás

7.
Betegcsoportok, ahol a terápia elmaradása miatt a beteg közvetlen életveszélybe kerülhet, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedhet:

  • Stroke
  • Központi idegrendszeri gyulladás (agyhártyagyulladás, agyvelőgyulladás)
  • Autoimmun betegségek (Myasthenia gravis, Guillain-Barre syndroma, Sclerosis multiplex relapsus)
  • Gerincvelői laesio
  • Epilepszia
  • Parkinsonos krízis
  • Központi idegrendszeri daganatok
  • Elektroterápiát igénylő idegsérülések (pl. arcidegbénulás, kéz bénulása)
  • Végtaggyengeséggel, vizelési zavarral társuló porckorongsérvek
  • Fej- és gerincsérülések (traumatológiához tartozik elsődlegesen)
  • Hirtelen jelentkező, elviselhetetlen erősségű fejfájások
  • Akutan (1-4 hét alatt) kialakuló súlyos memóriazavar 

    https://klinikaikozpont.unideb.hu/hu/koronavirus-jarvany-idejen-ervenyes-eljarasi-rend-3#

Közzététel dátuma: 
2020. június 02.