A Debreceni Egyetem alakulata az elején vezetett, a második félidőben pedig hátrányba került, végül egy ponttal gazdagodott.
A DEAC férfi futsalcsapata hétfő este a Berettyóújfalut látta vendégül a DESOK-ban. Augusztusban a Pálfi István Sportcsarnokban nem bírt egymással a két gárda, akkor 4-4 lett a végeredmény.
Először a harmadik perc végén dolgoztattuk Sándor Mátét, aki magabiztosan hárította Franchu próbálkozását. A hetedik minutumban már tehetetlen volt a berettyóújfalui kapus, hiszen ekkor Faragó Lajos jó 12 méterről kilőtte a jobb felső sarkot. Ezt követően a hátrányuk miatt magasabb fokozatba kapcsoltak a vendégek, ettől függetlenül az első félidő derekán növelhettük volna a fórunkat, ám Tóth Attila elhibázta a nagy helyzetét. Aztán Iszák Dominik bosszankodhatott, mivel a bombája a kapufát találta el. Kicsit később Nagy Imre már pontosabban célzott, ennek köszönhetően egalizált az MVFC. A szünetig mindkét oldalon akadtak lehetőségek, ennek ellenére az eredmény nem módosult.
A második játékrész elején Faragó Ádámnak Nagy Kevin fejesét kellett védenie. Majd egy szabadrúgás-variációt követően Rafinha köszönt be, ezzel fordított a vetélytársunk. Az újabb csavar a 24. percben jött, ekkor Vass Ottó készítette le a labdát a hatoson belül helyezkedő Thiagónak, aki kilőtte a jobb alsó sarkot. A gólváltás után sem unatkoztak a drukkerek, ugyanis mindkét gárda hajtott a következő találatért. A hajrához közeledve előbb Harmati Tamás trafálta telibe a lécet, míg Faragó több bravúrral jelentkezett. Bő két és fél perccel a lefújás előtt Matheus próbálkozását a kapufa “hatástalanította”. A brazil légiós az utolsó percben is főszereplő lett, mivel megkapta a második sárgáját. Az emberelőnyből nem tudtunk profitálni, így maradt a 2-2.
Tihanyi Csaba legénysége immáron három játéknap óta veretlen az NB I-ben. A jó sorozat egy hét múlva a Kecskemét otthonában folytatódhat.
NB I 14. forduló
DEAC-MVFC Berettyóújfalu 2-2 (1-1)
DESOK, játékvezető: Deme Rajmund, asszisztensek: Balla Levente, Sántha Péter.
Gólszerzők: Faragó L. (7.), Thiago (23.), ill. Nagy I. (14.), Rafinha (22.)
A DEAC összeállítása: Faragó Á. – Thiago, Harmati, Tóth A., Szatmári. Cserék: Bazsányi, Nyerges, Faragó L., Berecz, Vass, Franchu, Siska, Magyar, Győri. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.
Fotók: Derencsényi István
The post Fordulatos vármegyei rangadót játszottunk appeared first on DEAC.