Focival köszöntötték a Télapót gyerekeink

Újabb megmérettetés várt U7-es csapatunkra, ugyanis hétvégén rendezték a Mikulás Kupát.

Takács Tamás csapata szombat délután Hajdúhadházra utazott, ugyanis a Bocskai István Általános Iskola Tornatermében öt mérkőzés várt tanítványaira. A torna első napján Várda LA, a Marosvásárhely, az Academia Cluj Luceafarul, a DVSC LA és a CFR Cluj Fehér korosztályos együttesei ellen léptek pályára.

Srácainknak még szokatlan volt a 4+1-es játékrendszer, kicsit bátortalanul fociztak, ez meg is látszott az eredményeken. A második napon, az Oláh Gábor utcai Csarnokban három párharcit vívtak a Takács-gyerekek, ismét összecsaptak a CFR Cluj Fehér és a Marosvásárhely csapatával, valamint az Olasz Focisulival. Focistapalántáink belerázódtak a számukra új játékrendszerben ez már az eredményen is visszatükröződött, az Ezüst ágon sikerült meccset nyerniük.

De ebben a korosztályban egyáltalán nem az eredmény számít, sokkal inkább az, hogy a srácok élvezzék a játékot, örömmel focizzanak és jókedvűen jöjjenek le a pályáról. Ebből nem volt hiány, a gyerekek arca sugárzott a boldogságtól, hiszen azt csinálhatták, amit szerettek, focizhattak.

A DEAC U7-es csapata: Czentye Dániel, Matkó Noel, Kovács Ágoston, Kovács Zalán, Orbán Kende, Papp Tamás, Pokoraczki Zsombor, Szőke András

Vezetőedző: Takács Tamás

The post Focival köszöntötték a Télapót gyerekeink appeared first on DEAC.