Tornagyőzelem Nyíregyházán

A Debreceni Egyetem U20-as férfi futsalcsapata legyőzhetetlennek bizonyult a Continental Arénában rendezett felkészülési viadalon, amelyen a DEAC mellett még öt gárda állt rajthoz.

Öt meccsből öt győzelem, mindössze egyetlen bekapott gól – ezek a mutatók is bizonyítják, hogy a DEAC U20-as futsalosai kiemelkedtek a nyíregyházi tornán, amelynek a Continental Aréna adott otthont. Együttesünk a Nyíregyházát, a Nyírgyulajt, a Nagydobost, a Gyulaházát és a Cső-Montage csapatát is két vállra fektette, így nem érdemtelenül zárt az első helyen.

“Tizenkét játékos alkotta a keretünket, a névsorban olyanok is szerepeltek, akik már a felnőtt mezőnyben is tapasztalatot szereztek, elég csak Szabó Lajosra vagy Szabó Tiborra gondolni. Ilyen kvalitású futsalosok a többi csapatban nem akadtak, ebből kiindulva hasonló teljesítményben reménykedtem. A Gyulaházát 1-0-ra győztük le, ezt leszámítva a többi mérkőzésen simán diadalmaskodtunk. Jót tett az önbizalmunknak ez a siker, amiből erőt meríthetnek a srácok a felkészülés során. Valószínűleg augusztusban kezdjük meg a hangolást a következő szezonra” – nyilatkozta Zákány Ferenc vezetőedző.

A torna végeredménye: 1. DEAC, 2. Gyulaháza, 3. Nagydobos, 4. Cső-Montage, 5. Blue Sharks Nyíregyháza, 6. Nyírgyulaj

The post Tornagyőzelem Nyíregyházán [2] appeared first on DEAC [3].