Benczik Zsolt: Minden csapatunkra büszke vagyok

Szakmai igazgatónk szerint az edzők, a játékosok és a szülők is rengeteg energiát mozgósítottak a sikerek érdekében.

A szakosztály mellett számodra is nagy változásokat hozott a tavalyi nyár, hiszen edzőből szakmai igazgatóvá léptél elő. Milyen várakozásokkal, célokkal vágtál bele a munkába?

Az elmúlt nyolc évben több korosztályért is felelhettem, így belülről sikerült megismernem azt a képzési rendszert, amelynek egységesítésén és folyamatos fejlesztésén nyár óta szakmai igazgatóként dolgozom. Tudtam, hogy mire vállalkozom, amikor igent mondtam a vezetőség megtisztelő felkérésére, külön köszönet nekik azért, hogy maximálisan támogatták az elképzeléseimet az irányvonal kijelölését illetően. Amikor kijelöltük az egyes csapatok edzőit az új szezonra, biztos voltam benne, hogy ezen szakemberek vezetésével garantált az előrelépés, ősszel pedig remek visszaigazolást kaphattunk arról, hogy jó úton járunk.

Tehetségközpontként értelemszerűen az elvárások is nőttek a szakosztály irányába. Hogy látod, sikerült ezeknek megfelelni?

Érzésem szerint maximálisan, amit nem csupán az elfogultság mondat velem, hanem az eredményesség is. Ez utóbbi kifejezést sokan, sokféleképpen értelmezik, számomra a kisebb korosztályok esetében a folyamatos, koncepciózus fejlődés mellett elsősorban azt jelenti, hogy a hozzánk hasonló erőforrásokkal rendelkező klubokkal sikeresen vegyük fel a versenyt. Az első félévben még inkább az operatív jellegű feladatok megoldásával voltunk elfoglalva, s amit eddig elméletben kialakítottunk, azt tavasszal a gyakorlatban is szeretnénk a legjobb tudásunk szerint megvalósítani.

Milyen tényezők szükségesek az említett koncepciózus utánpótlásneveléshez?

Hármat emelnék ki, a megfelelő kiválasztási rendszert, a megtartóerőt, valamint a vonzáskörzet bővítését. A kiválasztás korábban nem volt kellőképpen hangsúlyos, ezen a téren sokat léptünk előre, hiszen óvodákkal és általános iskolákkal alakítottunk ki gyümölcsöző partneri kapcsolatot, így folyamatos a jelentkezés korosztályos csapatainkba. Tehetségből mindig akad, éppen ezért már a legkisebb korosztályaink is rendkívül ütőképesek, de ezzel nem szabad megelégedni, olyan képzést kell nyújtani a játékosoknak, ami garantálja a fejlődésüket, s olyan környezetet teremteni, ahová szívesen járnak edzésre. Ami pedig a vonzerőnket illeti, a környező öt körzetközpontból irántunk érdeklődő fiatalok előtt is nyitva áll az ajtó, ez a folyamat pedig ideális esetben egy akadémiai szerződéssel zárul le.

Nem csupán a kisebbek nyújtottak kimagasló teljesítményt az ősz folyamán, de középiskolás növendékeink is alaposan kitettek magukért. Elégedett vagy csapataink bajnoki szereplésével?

Kivétel nélkül minden korosztályunkra büszke vagyok, az edzők, a játékosok és a szülők is rengeteg energiát mozgósítottak a sikerek érdekében. Az U15-ösök számára jelentős kihívás az NB I-es bajnokság, ám a srácok a legtöbb riválissal felvették a versenyt, s hiszem, hogy még ennél is több van bennük. U14-es és U16-os együttesünk szintén bombaerős mezőnyben szerepel jól, míg U17-es és U19-es csapatunk versenyben van az elsőségért a regionális bajnokságban. Külön öröm számomra, hogy öt növendékünk is az NB III-as felnőttcsapattal készülhet, mindannyian rászolgáltak Sándor Tamás vezetőedző bizalmára.

Milyen célokat tűzött ki a szakosztály vezetősége a tavaszi szezonra?

Szeretnénk minél több játékost az akadémia közelébe juttatni, ehhez természetesen a jó bajnoki szereplés mellett az egyéni készségfejlesztés is szükséges. Üdvözöltem a szövetség azon döntését, miszerint a Bozsikos korosztályok esetében nem vezetik az eredményeket, tabella pedig az U12-es és U13-as bajnokságban sincsen, hiszen ebben a korban még nem ez a mérvadó. Ennek ellenére örülnék, ha a srácok túlszárnyalnák őszi teljesítményüket, a hasonló játékerőt képviselő csapatokat legyőznék, az akadémiákkal pedig minél szorosabb meccseket játszanának. Az U15-ös korosztály esetében különösen fontos a jó szereplés, mert azt szeretnénk, hogy jövőre is legyen élvonalbeli csapatunk. Az U17-eseknek jó esélyük van a bajnoki címért járó trófea elhódítására, s az U19-esek is odaérhetnek még a dobogó legfelső fokára, az aranyérem méltó megkoronázása lenne első tehetségközpontos évünknek.

The post Benczik Zsolt: Minden csapatunkra büszke vagyok appeared first on DEAC.