Itt a vizsgaidőszak

A Debreceni Egyetem csaknem 30 ezer magyar és külföldi diákja számára kezdődött meg a vizsgaidőszak, amikor valamennyi, az intézmény 14 karán tanuló hallgató számot adhat az őszi félév alatt megszerzett tudásáról.

A hallgatók nagy része december 13-án, hétfőn kezdő meg a vizsgákat, amelyek egészen január végéig folyamatosak. Az egyetemisták többnyire szóban, személyes jelenléttel adhatnak számot tudásukról, de egyes tárgyak esetében lehetőség van az írásbeli, vagy online jegyszerzésre is. Csupán a tanulmányaikat 2022 januárjában befejezőknek, a szigorló pedagógusjelölteknek, a hét féléves, vagy keresztféléves képzésben most diplomázóknak kezdődött meg november végén a vizsgaidőszak.

Amennyiben a vizsga letétele, az érdemjegy megszerzése személyes jelenléthez kötött, továbbra is hatályosak az intézmény valamennyi campusára érvényes járványügyi előírások, így – többek között – a szájmaszk viselése és a kézfertőtlenítő használata.  

– A vizsgaidőszak mindig komoly terhet jelent a diákok, tanárok számára egyaránt, most pedig különösen fontos a vizsgaszabályzat mellett az egészségügyi előírások betartása is – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Bartha Elek.  

A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese kiemelte: a vizsgaidőszak csaknem 30 ezer hallgatót, köztük a 122 országból érkezett több mint 7 ezer külföldi diákot érinti alap-, mester- vagy osztatlan képzésben. A tantárgyak számát, a teljesítendő követelményeket figyelembe véve pedig ez az intézmény esetében megbecsülve legalább 150 ezer vizsgaalkalmat jelent.

– A pontos számadatot az eredményesen zárult vizsgákról február első hetében tesszük majd közzé az egyetem Tanulmányi Informatikai Központjának statisztikája alapján – tette hozzá Bartha Elek. 

A tantárgyi vizsgakötelezettségeket a hallgatók legkésőbb január 28-ig teljesíthetik.

A vizsgaidőszak főbb dátumairól a Debreceni Egyetem honlapján olvasható részletes információ, karonként bontásban a Tanévbeosztás a 2021/22-es tanévben oldalon.

A 2021/22-es tanév második féléve 2022. január 31. és február 4. között a regisztrációs héttel indul, a szorgalmi időszak pedig február 7-én kezdődik a Debreceni Egyetemen.

Sajtóiroda – BZs