A jó pénzügyi döntésekért

A tudatos pénzügyi döntések meghozatalát segítő órákat tartott a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hat hallgatója az elmúlt hetekben debreceni és vidéki gimnáziumokban, valamint általános iskolákban.

Véget ért a Pénzügyminisztérium és a Debreceni Egyetem (DE) együttműködésében létrejött a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló program. Ennek keretében ebben a félévben a DE Gazdaságtudományi Karának (GTK) hat diákja összesen 54 óra keretében adott elő debreceni és vidéki gimnáziumokban, illetve általános iskolákban a tavalyi év során kifejlesztett a digitális pénzügyekről, a megtakarításokról, a hitelekről és a pénzügyi tervezésről szóló tananyagokat. Az idén készült a részvényekről, az árfolyamokról, az adókról, a biztonságos fizetésekről és vásárlásokról szóló fejezeteket is bemutattak.

A pályázati projektben a hallgatók közül Póta Cserne Panka, Csahóczi Máté, Gyulai Ágnes, Maklári Eszter, Kaszás Zsófi és Kukucska Zsuzsa vehetett részt. Az utolsó órákat a múlt héten Debrecenben az egyetem Kossuth Gyakorlójában, a Fazekas és Ady gimnáziumokban, valamint a Mechwart Technikumban, illetve Nyíregyházán és Nagykállón tartották. 

- A fiatalok pénzügyi gondolkodását és tudatosságát fejlesztő előadások nagy sikert arattak, a diákok online visszajelzéseik alapján kifejezetten hasznosnak és érdekesnek tartották azokat – jelentette ki Becsky-Nagy Patrícia, a DE Gazdaságtudományi Kar Pénzügyi Tanszékvezetője.  

A szakember arról is beszámolt, hogy a DE GTK és a Pénzügyminisztérium együttműködésében még idén elkészül egy olyan tananyag is, amely egyetemisták számára nyitja meg a lehetőséget arra, hogy pénzügyi tudatosságukat fejlesszék. Ezt a tantárgyat a jövő évben a Debreceni Egyetemre járó valamennyi hallgató szabadon választható tantárgyként veheti majd fel.  

Sajtóiroda - OCs