Életmű díjat kapott az agrárprofesszor

Az Év Agrárszakembere Életmű díjat vehette át Nagy János, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar professor emeritusa szombaton Egerben. Az Agrotrend Csoport 8 éve díjazza 10 kategóriában a legkiemelkedőbb agrárszakembereket.

A 2014-ben alapított Év Agrárszakembere Életműdíjat olyan szaktekintélyeknek adományozzák, akik a magyar mezőgazdaság hírét elvitték a határainkon túlra, akiknek a munkásságát még generációk fogják hasznosítani és értékelni. Az elismeréssel az Agrotrend Csoport szeretné felhívni a figyelmet azokra a mezőgazdaságban tevékenykedő gazdálkodókra, termelőkre, fiatal gazdákra és kertészekre, akik jelentős társadalmi szerepvállalással, önzetlenül támogatják környezetüket, és kiemelkedő munkájuk mellett a közjóért is sokat tesznek.

A díjátadó ceremónián elhangzott, hogy Nagy János szakmai tudásával, lelkiismeretes és áldozatos életével valódi példakép. Fő kutatási területe a kukoricakutatás, a talajművelés, a műtrágyázás, a növényszám és az időjárási tényezők értékelése a növénytermesztésben.

- A pályámon a 45 éves kutató és oktató munkámra vagyok a legbüszkébb. Az eddigi elismerések mérföldkövek voltak az életemben. Ez a díj azonban az egész életpályámat ismeri el. Számos munkám van még, legfőbb a doktoranduszaim segítése. Ők már nemzetközi szinten folytatják munkájukat, ez pedig a debreceni műhelyiskolánk elismerése is. Mindig hittem, hogy az én utam a tudományos munka és az oktatás, erre születtem – fogalmazott köszönő beszédében Nagy János, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar professor emeritusa.

Nagy János emlékeztetett arra, hogy a következő hónapban vehetik át a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar osztatlan öt éves agrármérnök szakán végzett hallgatók a diplomájukat. A MÉK régi- új képzésének köszönhetően ezt követően minden évben több olyan szakember végez, akik a modern precíziós mezőgazdaság minden ismert tudásával rendelkeznek.

A rendezvény fővédnöke Nagy István agrárminiszter volt, aki szerint az Év Agrárembere díj elnyerése rang, de egyben felelősség is.

- A díjazottak olyan kiváló teljesítményt nyújtanak a hazai agrárium területén, amiért köszönet és elismerés illeti meg őket. A társadalomnak meg kell őket ismernie, hogy mindnyájan tudjuk, milyen áldozatos munkát végeznek a mezőgazdaságban dolgozók – mondta videó üzenetében az agrártárca vezetője.

A szervezők idén is tíz kategóriában díjazták az agrárszakembereket. Az agrárinnováció, az agrárgépészet, az állattenyésztés, a feldolgozó-élelmiszeripar, a fenntartható gazdálkodás, a kertészet, a szántóföldi növénytermesztés és a növényvédelem területén ismerték el a legjobbakat, emellett megválasztották az év fiatal gazdáját valamint a jövő agrárszakemberét is.

Fotó/ videó: Agrotrend

Sajtóközpont - ÉE