Hírek

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata a Szolnokot látja vendégül. Szintén hazai környezetben harcolnak majd a pontokért hokisaink, női röpiseink és futsalosaink. Férfi röplabdázóink a címvédőhöz utaznak.

A XXI. század globális kihívásaira is felkészíti hallgatóit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara. A mérnöki képzésben résztvevők mellett a természettudományi szakokon végzett hallgatók iránt is egyre jelentősebb a piaci igény.

Tanulj a hazai gazdaságtudomány legjobb oktatóitól Debrecenben! Új képzésekkel, piacképes diplomával és felejthetetlen diákévekkel vár a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara, már Szolnokon is!

Koszorú elhelyezésével, gyertyagyújtással tartottak megemlékezést a Debreceni Egyetem szombaton, tragikus körülmények között elhunyt hallgatója tiszteletére.

Mozgásszervi állapotfelméréssel, edzésélettani előadásokkal és prevenciós mozgástani foglalkozásokkal is készülnek a DE sporttudományi szakemberei a következő FőnixFittre. Háromezer négyzetméteren standok és a legjobb erőnléti edzők várják majd a látogatókat.

A fogyatékkal élő emberek a sport segítségével bebizonyíthatják, hogy ugyanolyan teljesítményekre képesek, mint ép embertársaik. Ennek apropóján a DEAC 2020. február 4-én Életmód és mozgásterápiás napot szervez a speciális szükségletű hallgatók számára.

Az ország legnagyobb magasvérnyomás-betegséggel foglalkozó szakmai konferenciáját tartják január 25-én a Debreceni Egyetem Aulájában. A XVII. Regionális Hipertónia Napon a diagnosztika és a terápia újdonságai mellett egy applikációt is bemutatnak a szakembereknek.

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának tizenegy partnervállalata várta előadásokkal és standokkal az érdeklődőket szerdán, a TTK Duális Képzési Információs Napján. Több száz diák érkezett a térségből és a határon túlról a rendezvényre.

Folyamatosan megújuló képzéssel, 8 alap- és 8 mesterszak, valamint több szakirányú továbbképzés széles kínálatával várja leendő hallgatóit a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.

Csontvelővizsgálatra alkalmas tűket kapott a Debreceni Egyetem Gyermekklinika gyermekhematológiai részlege. Az eszközöket abból az összegből szerezték be, amit a Szepesi Kertészet vásárlói adományoztak a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára.

Életének 86. évében, 2020. január 3-án elhunyt Bukai József okleveles agrármérnök, a jogelőd Debreceni Egyetem Nyírségi Mezőgazdasági Kutató Intézet egykori tudományos igazgatóhelyettese, valamint vezető nemesítője. Bukai Józsefet a Debreceni Egyetem saját halottjának tekinti.

Még szorosabbra fűzné évek óta jól működő kapcsolatát a Debreceni Egyetemmel a budapesti Goethe Intézet új vezetője – hangzott el hétfőn, Evelin Hust bemutatkozó látogatásán. Az igazgatót Bartha Elek rektorhelyettes és Keményfi Róbert dékán fogadta.

A vízimadarak élete, haszna, hasznosítása áll a Debreceni Egyetem ismeretterjesztő sorozatának idei első rendezvényének középpontjában. A „Vízimadarak hasznáról, avagy hogyan játszanak szerepet a növények terjedésében?” címmel Lovas-Kiss Ádám tart előadást.

A Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gyógyító tevékenységét támogatták idén Debrecen Város Báljának résztvevői. A rangos társadalmi eseményt a debreceni önkormányzat, a Debreceni Egyetem és a Hajdú-Bihar Megyei Iparkamara közösen szervezte.

DEAC hírek

A DEAC floorballosai minden meccsen fel akarják szántani a pályát az OB I rájátszásában. Remekül hajrázott, ennek köszönhetően bejutott az országos bajnokság playoffjába a Debreceni

The post Feszegetnék a határaikat appeared first on DEAC.

U12-es csapatunk négygólos vereséggel zárta a DVSC LA elleni csütörtöki összecsapást. A mezőny legerősebb csapatához látogatott csütörtök délelőtt Mester Norbert együttese, mely játéknapon a DVSC

The post Hibáinkért büntetett ellenfelünk appeared first on DEAC.

Virág Gergő első, Bartók Csaba második félidőben szerzett góljával győzte le U19-es csapatunk a Szolnoki MÁV együttesét. Előző héten tavaszi első vereségét volt kénytelen elkönyvelni

The post Kisiklattuk a szolnoki szerelvényt appeared first on DEAC.

Képgalériák