Smart City Challenge

Jelentkezz csapatoddal és vegyél részt te is a Smart City Challenge esetmegoldó versenyén!

A Smart City Challenge verseny egy hallgatói ötletfejlesztésből induló kezdeményezés, mely 2024-ben immáron ötödik alkalommal kerül majd megrendezésre a Mathias Corvinus Collegium diákjai által. Az esetmegoldó verseny az idei évben az innovatív hulladékgazdálkodás témakörében fog zajlani. A versenyre 3-4 fős, egyetemista diákokból álló csapatok jelentkezését várjuk. Célunk, hogy a kreatív, elhivatott fiatalok egyedi ötleteikkel, egy új szemszögből próbáljanak megoldást a hulladékgazdálkodás jelenlegi problémáira.

Versenyünk kiemelten fontos célja, hogy erősítse az egyetemisták munkaerőpiacon is elvárt kompetenciáit, mind ezt úgy, hogy közben közös gondolkodásra, ezeknek az ötleteknek a kidolgozására és megvalósíthatóságának prezentálására hívja a fiatalokat.

Az értékes nyereményen túl, a résztvevők kimagasló szakmai mentorálásban is részesülnek, mely nagy mértékben hozzájárul szakmai fejlődésükhöz.
Szervezői csapatunk jelenleg az MCC lelkes egyetemista diákjaiból és a Neumann Technológiai Platform szakértőiből áll. Az idei verseny főtámogatója az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt.

A jelen és a jövő problémáinak megoldásához Te is kellesz! Jelentkezz a Smart City Challenge versenyére 2024. március 24-ig!

 

Közzététel dátuma
Letölthető dokumentumok

Események

A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék szemináriumsorozatának következő előadásán A fekete rigó alkalmazkodása a városi környezethez címmel Pallás Noémi előadását hallgathatják meg.

Hétköznapi hidraulika címmel a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnök BSc szakos hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás a DEENK Műszaki Könyvtárában.

A Nagylátószögben sorozat keretében az Isten veled Görgei című filmet tekinthetik meg az Egyetemi Templomban.