Mozdulj a Debreceni Egyetemmel!

A Debreceni Egyetem is csatlakozott a „Mozdulj EGYÜTT Debrecen – 10 nap a mozgás jegyében” kampányhoz. A DEAC családi nap, a Dolgozói Mozgásprogram 24 órás kihívása és az Unifit nyílt napja is a május elsejétől 11-éig tartó sportprogramsorozat időszakába esik.

Az egészséges életmód és a rendszeres testmozgás fontosságára irányítja rá a figyelmet a „Mozdulj EGYÜTT Debrecen – 10 nap a mozgás jegyében” kampány május elején. A kezdeményezéshez a Debreceni Egyetem is csatlakozott, az intézmény szeretné minél szélesebb körben, minél több résztvevő bevonásával megmutatni, hogy milyen fontos helyet foglal el a DE életében a sport. 

Az egyetemi programok sorát a DEAC családi nap nyitja május elsején a Dóczy utcai sportcampuson, ahol 10 és 15 óra között a legkisebbektől az idősebbekig mindenki megtalálja a számára legérdekesebb elfoglaltságot. A DEAC-Kaland programban az egyesület húsz sportágát lesz lehetőség kipróbálni, emellett pedig látványos bemutatókon és ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt lehet majd venni. 

A Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogramja (DEDM) 24 órás mozgáskihívással csatlakozik a kampányhoz. A cél, hogy egy napon át folyamatosan mozogjanak az egyetemi dolgozók és a szabadidősport szakosztály tagjai a Dóczy utcai sportcampus futópályáján. Május 9-én, csütörtök reggel 8-tól másnap reggel 8-ig várják a mozogni vágyókat. Nem mellesleg, a kampány ideje alatt, vagyis május 1. és 11. között a mozgásprogramba bejegyzett pontok duplán számítanak az egyetemi szervezeti egységek versenyében.

Az UniFit Fitness & Gym Center szintén május 9-én, csütörtökön tartja nyílt napját, melynek keretében minden szolgáltatást ingyen ki lehet majd próbálni. A Nagyerdei Stadionban található, 2600 négyzetméteres edzőkomplexumban bárki beléphet a fitness és kardio szekciókba, jelentkezhet Boulder-falmászásra, csoportos órákra vagy fallabdázni. A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének sportprogramjai között szerepel még az UniFit nyílt napja mellett a FIBA 3x3-as kosárlabda-verseny, melyet a Klinikai campus tornatermében tartanak május 6-án, hétfőn 19.30-tól. Rögbi bemutató is lesz a DEAC műfüves pályáján május 8-án, szerdán 19.30-tól, illetve a frizbisek is bemutatóznak szerdán 17 és 19 óra között a Nagyerdei Stadionnál, a szökőkút előtti füves területen.

A kampányban több városi és egyetemi program, kezdeményezés kapcsolódik össze. Az időpontválasztás sem véletlen, erre az időszakra esik ugyanis a Challenge Day, melynek célja, hogy minél többen sportoljanak közösségben, illetve így a május 6-án esedékes magyar sport napját is méltóképpen meg lehet ünnepelni.

A Magyar Sport- és Életmódfejlesztő Klaszter és a Debreceni Sportcentrum koordinálásával megvalósuló kezdeményezéshez csatlakozik még a városban egyebek mellett a VI. FőnixFitt, a Veled kerek a világ sportágválasztó, de lesz közösségi futás is a Nagyerdőn május 8-án, szombaton, emellett pedig több fitneszterem is tart nyílt napot. A kampány munkáját önálló Facebook-oldal segíti, ahol további részletekről lehet tájékozódni. 

 

Sajtóközpont