Távlatok a bölcsészképzésben

2018. december 11. - 12:03 A mesterszakok képzési kínálatát ismerhették meg azok a hallgatók, akik ellátogattak kedden délelőtt a Bölcsészettudományi Kar nyílt napjára. A Főépület 3. emeleti kerengőjén előadások, szakmai beszélgetések keretében mutatták be a továbbtanulás lehetőségeit a kar oktatói.

Első alkalommal rendezett a mesterszakos képzési kínálat bemutatására nyílt napot alapszakos egyetemi hallgatók számára a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara.

- A nyílt nap célja, hogy bemutassuk a jelenleg alapszakos hallgatóknak, hogy mennyi lehetőség áll még előttük a Debreceni Egyetemen, hiszen a Bölcsészettudományi Kar széles perspektívát kínál a továbbtanuláshoz a mesterszakos képzés keretében, de akár a tudományos életre is felkészít, amennyiben a folytatásban valaki a PhD tanulmányokat választja – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Forisek Péter, a BTK dékánhelyettese.

A BTK jelenleg 18 mesterszakon nyújt képzést, emellett 17 szakirányú továbbképzés gazdagítja a kínálatot. A folytatásban pedig 4 doktori iskola 10 programja közül választhat az a diák, aki felsőfokú tanulmányait tudományos területen, PhD-képzés keretében szeretné folytatni.

A rendezvényen előadás hangzott el az osztatlan és a rövid ciklusú tanárképzésről, a doktori életpályáról, a doktorandusz életről, emellett bemutatkozott valamennyi – többek között a történelem, a kommunikáció, a néprajz – mesterképzés is.

Az érdeklődő hallgatókat az előadások szünetében teaház várta a Főépületben.

Sajtóiroda - BZs