Sci-fi és jog?

2017. november 10. - 13:34 A Trónok harcától a Star Wars-ig – az államszervezet tudományos-fantasztikus problémáiról, a világűrbeli tulajdonszerzésről és a drónok felhasználásának jogi kérdéseiről is szó volt a Debreceni Egyetem tudományos konferenciáján.

A „Sci-fi és jog? A jövő jogalkalmazási kérdései” című tanácskozást a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezte meg pénteken a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara.

- A mai tudományos világ olyan szinten felgyorsult, hogy szinte követhetetlen. A jog általában kullog a valóság után, de mi a kutatásunkkal igyekszünk mindent megtenni azért, hogy nyomon kövessük, és a felmerülő kérdésekre megtaláljuk a megfelelő jogi megoldásokat. Ezt segíti ez a konferencia is – hangsúlyozta Szikora Veronika dékán a tanácskozás megnyitóján.

Az egész napos tanácskozást egy 2012-ben indult konferenciasorozat részeként szervezték meg, amelyen a jogalkalmazás különleges területeit igyekeznek feltárni az érdeklődők számára. Az elmúlt években szó volt már többek között a sport, az egyházak és az orvosi beavatkozások jogi és hozzá kapcsolódó nem jogi kérdéseiről is.

- Az a törekvésünk, hogy lehetőség szerint mindig olyan témákat találjunk, amelyek nem pusztán a hatályos jogszabályokkal foglalkoznak, hanem kitekintést mutassanak a közeli és a távoli jövő esetleges kihívásaira. Vannak olyan kérdések, amikről ma még talán tudományos-fantasztikus módon gondolkodunk, mint a drónok, az önvezető járművek, vagy a világűrben való tulajdonszerzés, de néhány év, vagy évtizeden belül, ezek akár valós problémák is lehetnek – tájékoztatott a szervező Pribula László, a DE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék vezetője.

Az egész napos konferencián a téma avatott szakemberei és a kar hallgatói mutatták be kutatási eredményeiket, köztük a két nagy sikerű filmsorozat, a Trónok harca és a Star Wars filmkockáin bemutatott államszervezetek tudományos-fantasztikus problémáit.

- Óriási Csillagok háborúja rajongó vagyok, innen jött az ötélet, hogy összehasonlítsam a már létező, vagy korábban működött hazai és nemzetközi jogiintézményeket, az említett filmekben látott jogi problémákkal. Ez sokszor vicces következtetéseket hozott magával. Viszont amikor a szakirodalmat olvastam, azt vettem észre, hogy a különböző szerzők egyetértenek abban, hogy hiába az írók rendkívül színes fantáziája, az államszervezeti kérdésekben a jelen, vagy a múlt problémáit is megjelenítették, tehát a történelem ebből a szempontból ismétli magát – részletezte Bagossy Mária, a DE Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola PhD hallgatója.

A rendezvényen az önvezető járművek felelősségi kérdései és a drónok felhasználásának jogi problémái is helyet kaptak. Utóbbi kapcsán már létezik egy szabályozástervezet, ami főként az eszközhasználat engedélyeztetési kérdéseire fókuszál, és várhatóan egy éven belül hatályba lép.

Sajtóiroda-TB