Karácsonyi hangulat a Díszudvaron

2016. december 19. - 12:32 Két napra a mesterségek utcájává alakult át a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvara, ahol idén is közös ajándékkészítéssel készülnek advent idején a karácsonyra a néprajz szakos hallgatók.

 
Már több mint évtizedes hagyomány, hogy a jeles ünnepek – karácsony, húsvét – alkalmával a Néprajzi Tanszék alap- és mesterszakos hallgatói felidézve a régi hagyományokat közösen hangolódnak az ünnepekre.

- Debrecen, így a Debreceni Egyetem is ünnepi előkészületekkel tölti a várakozás idejét karácsony előtt. Az emberi kultúra egyik legnagyobb ünnepét a világ minden részén hagyományos szokások szerint tartják, amelynek fontos eleme az ajándékozás. Az ajándék értékét az mutatja meg legjobban, ha azt némi fáradozás árán saját kezünkkel, magunk készítjük el szeretteinknek. Ebben segítenek idén is az idelátogatóknak a néprajzos hallgatók – fogalmazott köszöntőjében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes, a Néprajzi Tanszék vezetője.

A nyitóbeszédet követően Dénes Zoltán, Berettyóújfalu kanonok plébánosa mondott áldást, majd karácsonyi énekekből tartottak bemutatót Nagy Edit vezetésével az egyetem hagyományőrzői.

Az óvodás és általános iskolás csoportok, egyetemi polgárok december 19-én és 20-án a Főépület Díszudvarán egy-egy pohár tea, egy szelet zsíros kenyér mellett ismerkedhetnek a népi kézművesség hagyományaival.

Sajtóiroda - BZs