Debreceni DOSZ elnök

2016. október 27. - 15:11 Január 1-től két éven át Kőmíves Péter Miklós látja el a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöki tisztét – döntött október 26-i ülésén a DOSZ az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartott küldöttgyűlésen.

Jelenleg általános elnökhelyettesként tevékenykedik a DOSZ-ban, miért döntött amellett, hogy megpályázza az elnöki posztot?

- Az utóbbi időben egyre többet beszélgettünk az utódlás kérdéséről Keresztes Gáborral a szervezet jelenlegi elnökével, Csiszár Imrével, aki a Debreceni Egyetemen szerzett PhD fokozatot, és korábban ő volt a DOSZ elnöke, illetve a tagi önkormányzati és tudományos osztályvezetőkkel is, hogy merre kellene tovább haladni. Egyre többen kerestek meg azzal, hogy induljak a szervezet elnökségéért, így végül magam döntöttem arról, hogy beadom a pályázatot, amihez nagyon sok támogatást kaptam közvetlen kollégáktól és barátoktól is.

Mikortól és meddig tart a mandátum?

- 2017. január 1-én veszi kezdetét a munka, és most először ez egy kétéves ciklus lesz az alapszabály rendelkezései szerint az eddigi egyéves helyett, így 2018. december 31-ig vezethetem elnökként a testületet.


Országos elnökként milyen tervekkel vág neki az előttünk álló két esztendőnek?

– Több irányból is szeretnénk intenzívebbé tenni a DOSZ működését, az egyik az intézményi doktorandusz önkormányzatok állami támogatásának megteremtése lenne, erről jelenleg is zajlanak a tárgyalások az Emberi Erőforrások Minisztériumával. A másik egy vezetőképző beindítása, szintén az intézményi doktorandusz képviselők számára, hogy hatékonyabban és könnyebben tudják ellátni az érdekképviseletet. Fontos célunk emellett a Magyarországon tanuló külföldi doktoranduszok aktívabb bevonása a szövetség égisze alá, hiszen ők is egy teljes képzési ciklust, 3-4 évet töltenek hazánkban. Ezért is fontos, hogy az ő érdekeiket is képviseljük. Emellett szeretnénk több pályázati forrásból több rendezvényt megvalósítani, valamint segíteni a doktoranduszok cikkeinek megjelentetéseit is.

Milyennek ítéli a Debreceni Egyetemen zajló PhD képzést?

- Az elsőévesek helyzete minden szempontból rendezett, az egyetem a lehetőségekhez mérten leghamarabb alakította ki azt a belső szabályzati rendszert, ami alapján a doktori képzés új, 2+2-es rendszere zajlik. A felsőbb éves doktoranduszok meg fogják kapni a kiegészítő ösztöndíjat, köszönhetően a Debreceni Egyetem rektori és kancellári vezetésének, hiszen pályázati források, illetve a saját bevétel terhére előteremtették a havi 40 ezer forintos ösztöndíj-emelés forrásait. Úgy gondolom, hogy ilyen körülmények között jó doktorandusznak lenni Debrecenben.

Hogy a mostani elsőéveseknek a képzése mennyire változott és alakult át, és ez hogy viszonyul a korábbi 3 éves képzéshez, erről a DOSZ egy nagy országos felmérést szeretne majd készíteni, kutatás-módszertani szakértőkkel egyeztetve, egy országosan is reprezentatív mintán. Ha ezt közzétesszük és elérhetővé válik, a Debreceni Egyetem számára is nagyon hasznos lesz.

Köztudomású, hogy mennyire kötődik az intézményhez és a városhoz is, ami remélhetőleg nem változik DOSZ elnökként sem.

- Hogy mennyire kötődök a Debreceni Egyetemhez? Ezer szállal. Korábban hallgatóként, Hallgatói Önkormányzati tevékenységem során, jelenleg pedig óraadóként, a Gazdaságtudományi Karon oktatok, szemináriumot vezetek, néha előadást is tartok, és a Bölcsészettudományi Karon is tanítok állampolgári ismereteket. A tanítás az, ami feltölt. A Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökeként az ország valamennyi doktoranduszának érdekeit kell képviselnem, de a szívem mélyén mindig debreceni maradok.

Sajtóiroda - BZs