Korszerű laborban oktatják a szerves kémiát

2016. szeptember 29. - 08:57 Mintegy 55 millió forintból alakították ki a Természettudományi és Technológiai Kar Szerves Kémiai Tanszékének új hallgatói laboratóriumát a Kémia épületben, a Gyógyszerésztudományi Kar által korábban használt helyiségekből.

Elsajátíthatják az alapvető szintetikus szerves kémiai munkafolyamatokat a reakciók tervezésétől a kivitelezésen át a kapott termékek azonosításáig, egyszerű kémcsőreaciók segítségével vizsgálják a szerves alapvegyületek kémiai sajátságait, valamint természetes vegyületek izolálására alkalmazható módszerekkel is megismerkednek a hallgatók a Debreceni Egyetem Szerves Kémiai Tanszékének új oktató laboratóriumában.

- Az épület 1969-es átadása óta nem volt átfogó felújítás ezeknél az egységeknél, illetve a vegyészmérnök mesterképzés beindítása nyomán megnövekedett laborigény is elengedhetetlenné tette a fejlesztést – hangsúlyozta Somsák László. A Kémiai Intézet igazgatója kifejtette: a képzések magyar és angol nyelven is folynak, a tanszék hallgatói laboratóriumait a Természettudományi és Technológiai Kar alap és mester szakos hallgatói (kémia, bio-, és vegyészmérnök BSc, vegyész és vegyészmérnök MSc, osztatlan tanár), valamint a Gyógyszerésztudományi Kar gyógyszerész szakos hallgatói egyaránt használják. Az új laboratórium kialakítása összesen mintegy 400 diák színvonalas szerves kémiai oktatását teszi lehetővé.

A korszerűsítés során több helyiség összenyitásával jött létre az új, közel 90 m2-es laboratórium. Az új funkciónak megfelelően alakították ki a szükséges közműveket (elektromos, víz és gáz), új, a mai kornak megfelelő laboratóriumi bútorokat szereztek be. A legfontosabb előrelépést azonban az új szellőztető rendszer kialakítása és a korszerű vegyi fülkék beszerzése jelenti.

- A hat vegyifülke együttes üzemelése esetén óránként mintegy 5000 köbméter levegőt tud kicserélni az új rendszer a laboratóriumban, ami több mint tízszeres légcserét jelent. Ez teljes mértékben megfelel a legszigorúbb iparági szabványoknak – az egyetem gyógyszer- és vegyipari partnerei is ilyenekkel dolgoznak – és jóval biztonságosabb a korábbinál – magyarázta Juhász László, a Szerves Kémiai Tanszék egyetemi docense.

A mintegy 55 millió forintos beruházás kivitelezése tavaly decemberben kezdődött, s a szeptemberi tanévkezdésre készült el teljesen. A szükséges anyagi forrásokat elsősorban a Természettudományi és Technológiai Kar, illetve a Kémiai Intézet és a Szerves Kémiai Tanszék saját bevételei biztosították.

Sajtóiroda - TPL