Harcos, jó csapat a Cigánd

Urbin Péter bízik benne, hogy három nyeretlen bajnoki után megszerzik a három pontot.

Nem termett babér a Debreceni Egyetem labdarúgói számára az NB III Északkeleti csoportjának elmúlt fordulójában. A fekete-fehérek múlt vasárnap a tabellát vezető Putnok FC vendégei voltak, és hiába nem játszottak alárendelt szerepet, 3–0-s vereséget szenvedtek. A DEAC vasárnap a Dóczy utcai Sportcampuson lép pályára, 17 órától a Cigánd lesz a vendége.

A következő ellenfél legyőzése sem lesz könnyű feladat, ugyanis a Evolution Hungary-Cigánd SE a harmadik a tabellán, legutóbb a második helyezett Kisvárda II-t győzte le 2–0-ra. A cigándiak a legutóbbi öt meccsükből négyet megnyertek, egyet pedig elveszítettek, a debreceniek mérlege már kedvezőtlenebb: két-két győzelem illetve döntetlen, és egy vereség.

– Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen az ellenfél kiválóan szerepelt az utóbbi fordulókban – nyilatkozta vezetőedzőnk, Urbin Péter. – Harcos, jó csapat a Cigánd, sok párharcra számítok vasárnap, de bízom a srácokban. A héten jól dolgoztak a játékosaink, a sérültek felépültek, és már nagyon várjuk a meccset. Azon túl, hogy hazai pályán futballozunk – ahol mindig jogos elvárás tőlünk a győzelem –, az is motivál bennünket, hogy a legutóbbi három mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, hiszen nem tudtunk nyerni. Hiszek abban, hogy jó teljesítményt nyújtunk és itthon tartjuk a három pontot saját közönségünk előtt – fogalmazta meg várakozásait a tréner.

NB III Északkeleti csoport 26. forduló

DEAC–Evolution Hungary-Cigánd SE

vasárnap 17 óra, Dóczy utcai Sporttelep

 

 

The post Harcos, jó csapat a Cigánd appeared first on DEAC.