Felelős állattartás felsőfokon

Egyhetes rendezvénysorozattal hívja fel a figyelmet a felelős állattartásra a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara (DE GYGYK). A vasárnapig tartó események között kutyás futásra és sétára, állatasszisztált testnevelés órára, ismeretterjesztő előadásra és állatos tematikus napra is várják az érdeklődőket már óvodás kortól.

Az egyetem hajdúböszörményi kara úttörő szerepet vállal az állatokról szóló tudásátadásban, hiszen immár negyedik éve indít speciális, állatasszisztált ismereteket nyújtó szakirányú képzéseket. A népszerű oktatási programokra júniustól jelentkezhetnek végzett pedagógusok, pszichológusok, szociális szakemberek és egészségügyben dolgozók. Emellett az elmúlt években számos tudományos és ismeretterjesztő rendezvény járta körül az ember-állat kapcsolat kortárs aspektusait. 

- Évről évre megrendezzük október elején, az Állatok Világnapjához kapcsolódva a nemzetközi antrozoológiai konferenciát, a Kutatók Éjszakáján is rendszeresen bepillantást engedünk az állatasszisztáció rejtelmeibe és a tavalyi évtől már állatbarát egyetemi karként működünk. Természetesen elsősorban oktatási és kutatási tevékenységgel kapcsolódunk a témához, és a képzési kínálatunkba is beépítettük az állatokról szóló legújabb ismereteket. Karunkhoz köthető továbbá a Debreceni Egyetem Antrozoológiai Kutatócsoportja is, amely az ember-állat kapcsolat kutatásában úttörő munkát végez hazánkban – nyilatkozta Gortka-Rákó Erzsébet, a DE GYGYK dékánja.

Hétfőn a legkisebbek ismerkedtek a felelős állattartással a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi gyakorló óvodájában. A gyerekekre kutyafül került és kedvenc plüssállataikkal a kezükben vettek részt egy kutyás bemutatón, majd állatos tánccal folytatódott a program. Ezt követően az óvoda egy-egy pontján kialakított állomásokon különböző foglalkozások keretében ismerhették meg az állattartás érzelmi oldalát, az állatgondozás, a törődés lelki feltöltő erejét és az állatok iránti szeretet kifejezésének helyes, a kiskedvencek számára is megfelelő módjait. 

- Nem lehet elég korán kezdeni a felelős állattartásra nevelést. Minél kisebb korban ismertetjük meg a gyerekekkel az állatok igényeit, a gondozás területeit, annál nagyobb eséllyel válhat a felnövekvő generáció felelős és tudatos állattartóvá. Az óvoda évek óta dolgozik azon, hogy az állattartással kapcsolatos szemléletformálást bevigye a mindennapi nevelés keretei közé, és ennek az egyik legkedveltebb eseménye a tematikus állatos nap – vallja Balogh Beáta, az intézmény vezetője. 

A meseponton a legkedveltebb állatos meséket ismerhették meg és adhatták elő ők maguk izgalmas eszközökkel. Az állatok mozgásigényére hívta fel a figyelmet az akadálypálya, melyen az ovisoknak kiskutya módjára, négykézláb kellett végig menniük. Az állatok lelki gondozásán túl a fizikai szükségletekről is hallhattak a gyerekek, és játékos formában ki is próbálhatták a kutyakozmetikus szerepét, egy meghívott szakember segítségével. A rendezvényen egy állatorvos a társállatok egészségügyi igényeiről és leggyakoribb betegségeiről mesélt kalandos formában az ovisoknak. A kreatív kuckóban állatos színezők és kézműves foglalkozás várta a kicsiket, sőt a kutyák mellett házi- és egzotikus állatokkal is találkozhattak. 

A Felelős Állattartás Hete változatos programokkal folytatódik. Kedden az AURA Segítőkutya Alapítvány közreműködésével egy különleges állatasszisztált testnevelés órán mutatják be a hallgatóknak, hogyan segít a kutya motiválni a tanulókat. Szerdán 17 órától a debreceni Fórum bevásárlóközpontban található Libri Könyvesboltban a Miért ünnepeljük a kutyák születésnapját? címmel tart előadást Lovas Kiss Antal kulturális antropológus és antrozoológus. A prezentációban szó lesz arról, miért van az, hogy a kutyákat napjainkban családtagnak tekintjük és arról is, hogy milyen szerepük van napjaink társadalmában az állatoknak. 

- Idén harmadik alkalommal szervezünk programot a felelős állattartáshoz kapcsolódóan. Azt látjuk, hogy sokan érdeklődnek a téma iránt, hiszen a hobbi állattartás egyre népszerűbb, évről-évre nő a kedvtelésből tartott állatok száma. Ma Magyarországon megközelítőleg hárommillió kutya él, tehát minden harmadik állampolgárra jut egy kutya. A nagy szám ellenére mégis sokszor kiderül, hogy alig ismerjük a társállataink szükségleteit, nem értjük a kommunikációjukat és alig vannak hiteles források, ahonnan tájékozódhatnánk. Ezen szeretnénk változtatni a rendezvénysorozatunkkal, és ezért képezzük a nálunk tanuló pedagógusokat is az állat-ember viszony témakörében – hangsúlyozta Lovas Kiss Antal egyetemi docens, a rendezvény egyik szervezője. 


Vasárnap délelőtt – az egyhetes rendezvénysorozat záróakkordjaként – első alkalommal szervez a helyi és környékbeli kutyatartóknak kutyás futást és közös sétát Hajdúböszörmény főterén az egyetemi kar, Hajdúböszörmény városa és a Hajdúböszörményi Ebtanoda Kutyaiskola. A futókon túl a szervezők szívesen várnak olyanokat is, akik csak egy kellemes sétát tennének kiskedvencükkel. A Kutyafuttában elnevezésű rendezvény célja megmutatni, hogy a felelős állattartók kezében sok kutya is gond nélkül lehet részese a városi forgatagnak, illetve fontos cél az is, hogy a kutyákkal történő mozgásra és közös programok jelentőségére felhívják a figyelmet. A kutyás futáson és sétán a részvétel ingyenes, de egy előzetes online regisztrációhoz kötött, amelynek elérhetősége megtalálható a rendezvény Facebook eseményében: www.tinyurl.com/KutyafuttabanFB2024