Megküzdöttek a sikerért

Elképesztő izgalmak között nyerte meg a Gyergyói HK elleni, péntek esti találkozóját a Debreceni Egyetem jégkorongcsapata, amelyre a héten újabb három bajnoki vár. Az izgalmak elmaradtak, a győzelem viszont nem a kézilabdázók, a női röpisek, a floorballozók és a focisták hétvégi meccsein.

Jégkorong – idegtépő csatát nyertek
4-3-ra legyőzte a DEAC a GYHK-t pénteken, a Derék utcán Erste Liga meccsen. A debreceniek két gólos vezetést pazaroltak el a hajrában, az ötperces ráadás pedig nem hozott döntést. A találkozó a szétlövés 11. párjában dőlt el, a győztes gólt Molnár Dávid szerezte, Hetényi Zoltán pedig 9 büntetőt hárított a hazai kapuban. David Musial vezetőedző nem volt felhőtlenül boldog a lefújás után.

- Örülök az eredménynek, de azt is el kell mondani, hogy kilenc perccel a mérkőzés vége előtt, 3-1-es állásnál négy perces emberelőnyünk volt, amit két elképesztően buta kiállítással sikerült elvesztegetni. Erről a csapaton belül majd beszélni fogunk. Nyilván kissé szomorú vagyok, mert a megszerezhető három pontból csak kettőt sikerült itthon tartani – mondta a cseh-német tréner.
Hétfőn újabb nagy kihívás vár a legénységre, hiszen 18:00 órától DAB-DEAC rangadó következik Dunaújvárosban, amelyet az M4 Sport élőben közvetít. Szerdán aztán ugyanerre a párharcra kerül sor 18:30-tól a cívisvárosban.

Labdarúgás – parádés pontszerzés Putnokon
A Debreceni Egyetem futballistái Putnokon vendégeskedtek vasárnap délután. A meccs első játékrésze nem hozott gólt, de a szünet után Kondás Elemér legénysége bő fél óra alatt eldöntötte a három pont sorsát. A meccs hőse Bárány Donát volt, a fiatal csatár mesterhármassal járult hozzá a diadalhoz, mellette Sigér talált még be a debreceniek közül, így a DEAC 4-1-re győzött. A labdarúgó megye I-ben a DEAC II. a Hosszúpályi otthonában szerezte meg a három pontot Csák Zsolt és Molnár Márton találatainak köszönhetően.

Kosárlabda – megérdemelt hazai
Jól kezdett, de végül 12 pontos vereséget szenvedett a DEAC férfi kosárlabdacsapata az Alba Fehérvár otthonában, szombaton. A debreceniek szekerét az ihletett formában kosárlabdázó Stefan Moody tolta, de 32 pontja kevésnek bizonyult a bravúrhoz az Alba Regia Sportcsarnokban. Az egyetemi együttes 99-87-re kikapott. Kovács Adrián vezetőedző szerint megérdemelten nyert az Alba.

- Sok olyan hibát követtünk el, ami rányomta a bélyegét a mérkőzés végkimenetelére. Rengeteg második esélyt adtunk ellenfelünknek, amiket sikeresen értékesítettek, valamint három időkérés alkalmával is felhívtuk a figyelmet a faultok használatára, mégsem „ütöttük be” őket. Ezeket a dolgokat ki kell javítanunk a jövőre való tekintettettel – összegzett Kovács.

Floorball – magabiztos siker
Az esztendő utolsó hazai bajnoki mérkőzésére készült a DEAC floorball gárdája szombaton. A tabellán az utolsó helyen álló Torpedo Justitia látogatott a Böszörményi útra. A találkozó esélyese előzetesen a cívisvárosi gárda volt, és végül sikerült tükörsima, 14-1-es győzelmet aratniuk Varga Gergőéknek.

Futsal – „pontatlan” forduló
Nem sikerült a pontszerzés a Debreceni Egyetem NB I-es futsalcsapatainak a hétvégén. A férfiegyüttes 5-1-re kikapott a bajnokaspiráns MVFC-től péntek este Berettyóújfaluban, ám továbbra is az előkelő 4. helyen áll a pontvadászatban. A lányok fájó, 6-2-es vereséget szenvedtek a közvetlen üldöző Astra otthonában szombaton. A két együttes így helyet cserélt a tabellán, Üveges Katalin tanítványai most a második pozíciót birtokolják az élvonalban.

- Megérdemelten nyert a riválisunk, bár a különbséget nem tartom reálisnak, négy találat nem volt a két csapat között. Már az első félidőben is súlyos hibákat követtünk el, ám a szünet után teljesen szétestünk fejben. Amit megbeszéltünk, annak az ellenkezőjét hajtottuk végre – értékelt a vezetőedző.

Röplabda – ezúttal a hölgyek győztek
3-0-ra legyőzte a vendég Hercules SE csapatát a DEAC női röplabda együttese vasárnap este a DESOK-ban. Kuszkó Zsolt „lányai” most a hatodik helyen állnak az U21-NB II. Női Bajnokság Kelet B-csoportjában. Az NB I-es férfi röplabdázók a bajnokesélyes Kaposvárt fogadták szombaton. A fiúk egy szettet hozni tudtak, a többiben a Somogy megyeiek kerekedtek felül, így 3-1-re nyert a Fino. A DEAC a 4. helyen áll az élvonal B-csoportjában.

Kézilabda – ez is sima lett
Zsinórban a nyolcadik győzelmét szerezte meg a DEAC férfi kézilabdacsapata szombaton a Füzesabony vendégeként. Bíró Imre legénysége már a félidőben is nyolc góllal vezetett, végül 25-18-ra nyert. A csapat kilenc őszi meccsén egyetlen pontot hullajtott, továbbra is a feljutást érő első helyen áll a harmadik vonalban. Az őszi szezonból még két meccs van hátra.

További részletek a DEAC hivatalos honlaján olvashatók.

DEAC/PKZs.