Karrier-előadások már a youtube-on is

Nagy sikerrel zárta kilencedik félévét a Hallgatói Karrierközpont előadás-sorozata. A „Karrieriskola” kurzusait csaknem százan, a tréningeket több mint harmincat teljesítették. Az előadások anyagát már a Debreceni Egyetem youtube-csatornáján is láthatják az érdeklődők.


A multitaskingtól az állásinterjúkig színes a témaválaszték minden félévben a karrier témájú előadásokon. A szabadon választható tantárgy célja, hogy olyan gyakorlati tudást adjon a hallgatóknak, amely segíti a munkába állásukat. Az önéletrajz és a motivációs levél megírása, az álláshirdetések között való eligazodás, az állásinterjún való helyes viselkedés magától értetődően fontos, ha valaki állást keres. Vannak azonban olyan témák is, amelyek kicsit közvetettebben, de a munkaerőpiacon való elhelyezkedést támogatják: ilyen az innovatív nyelvtanulás, a generációs különbségek ismerete, a vállalkozásalapítási tippek, a kommunikáció vagy a karrierépítés mentálhigiénés megközelítése.

Az előadók általában az egyetem szakemberei, a záró előadásra pedig mindig egy HR-vezető kap meghívást, hogy a hallgatóság közelebbről megismerje a cégek elvárásait, a vállalati kultúrát egy autentikus személy segítségével. A szervező a Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központjának Hallgatói Karrierközpontja, ahol azt tűzték ki célul, hogy a diákok a gyakorlati tudásukat és készségeiket, „skill”-jeiket fejlesszék.

– A tapasztalatok szerint erre van a legnagyobb szüksége az egyetemi hallgatóknak, mikor diplomával a kezükben elhagyják az alma mátert. Nem elég, ha kiválóak a szakmájukban, hiszen sok egyéb dolgot kell tudniuk ahhoz, hogy megtalálják és elnyerjék álmaik állását – fogalmazott Pogány Emese, a Hallgatói Karrierközpont vezetője.

A központ tréningeket is hirdet minden félévben, amelyek szintén több témában szerveződnek: Kommunikáció és testbeszéd, Hatékony időgazdálkodás, Tanulási technikák, Kulcsképességek fejlesztése a karrierépítésben és Álláskeresési tippek címmel.

A kurzusok végén kitöltött értékelések szerint a hallgatók szeretik a gyakorlatias témákat, a színes tematika pedig segíti őket abban, hogy több témában tájékozódjanak egy félév során.

A Bölcsészettudományi Karral való együttműködés keretében meghirdetett kurzusokra minden félévben nagy az érdeklődés: az előadásokra általában egy óra alatt betelnek a helyek a regisztrációs héten. A második félévben kilencvennyolcan teljesítették a Karrieriskola című szabadon választható kurzust, és harminchárman a meghirdetett három tréninget.

A Hallgatói Karrierközpont munkatársai azonban szeretnék, ha az előadáson elhangzott hasznos információk nem csak az adott félévben és a tantárgyat felvett hallgatók számára lennének elérhetőek, ezért ebben a félévben először videóra rögzítették az elhangzottakat. A Debreceni Egyetem youtube-csatornájának alcsatornáján minden előadás megtekinthető, ezáltal is segítve a munka világába készülő hallgatókat sok hasznos tippel, tanáccsal, azonnal megvalósítható és kipróbálható ötlettel.

PE