Több volt ebben a meccsben

Hiába volt végig partiban ellenfelével U14-es csapatunk, nem sikerült pontot csenni a KTE otthonában.

Élcsapat várt Balla Imre tanítványaira, akik szombat délben a 3. helyen álló Kecskemét otthonában léptek pályára. A tabellán nyolc pozíció választotta el egymástól a csapatokat, ám fiataljaink ezt eltüntették a mérkőzése, de sajnos ez nem ért pontot.

Fiataljaink nem ijedtek meg a lila-fehérektől, felvették velük a versenyt, az első félidőben abszolút partiban voltak ellenfelükkel. Mindkét fél támadófelfogásban futballozott, helyzetek mindkét oldalon adódtak, ám gólt sokáig nem láthattak a Széktói Stadionba kilátogató nézők. Egészen a 25. percig, ekkor védelmünk rosszul reagált le egy mélységi indítást, a labda pedig a hálónkban landolt. Ifjoncaink nem estek össze, továbbra is lendületesen fociztak, ez szünet előtt két perccel meg is hozta az eredményét, Tömöri Dominik ledolgozta a hátrányt.

Rosszul indult csapatunk számára a második félidő, a 42. minutumban ismét előnybe került a KTE. Ennek ellenére nem látszott a pályán, hogy melyik gárda tagja az élmezőnynek és melyik az alsóháznak, egyenlő erők küzdöttek a játéktéren. Megvoltak a helyzeteink, hogy másodjára is egalizáljunk, de ezek ki is maradtak. Az 59. percben dőlt el végleg a mérkőzés, miután a Kecskemét harmadjára is bevette kapunkat, így pont nélkül tértünk haza a Hírős városból.

MLSZ Országos U14 Alap Kelet 11. forduló

KTE LA – DEAC: 3-1 (1-1)

DEAC: Szilágyi – Hegedűs, Németh, Víg, Toka, Nagy Á., Bakó, Kozma Ba., Juhász, Tömöri, Lukács

Cserék: Borbély, Bodolai, Nagy M., Hermeczi, Komódi, Székely, Kozma Be.

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerző: Tömöri 38’

Balla Imre: Egyenrangú ellenfelei voltunk a Kecskemétnek, előttük is, előttünk is adódtak helyzetek, ám ezekkel ellenfelünk jobban sáfárkodott. Igazából az döntött a mai mérkőzésen, hogy a Kecskemét agresszívabb volt a párharcokban, ezáltal több labdát szereztek. Ennek ellenére úgy vélem, nem érdemeltünk vereséget, legalább az egyik pontra rászolgáltunk volna. Voltak jó teljesítmények, de kiemelném Tömöri Dominikot, Víg Tamást, Lukács Sándort, Bakó Gergelyt és Németh Lehelt.

The post Több volt ebben a meccsben appeared first on DEAC.