Amerikai vendégek a GYTK-n

Az egyik rangos amerikai gyógyszerészképző egyetem, az East Tennessee State University gyógyszerésztudományi karának jelenlegi vezetője és emeritus dékánja tett négynapos látogatást a Debreceni Egyetemen.

Debbie C. Byrd és Larry D. Calhoun gyógyszerészprofesszorok egyeztettek a két intézmény együttműködésének bővítési lehetőségeiről, valamint előadást tartottak a Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) hallgatóinak.

Az amerikai vendégeket Pintér Ákos általános rektorhelyettes, Vecsernyés Miklós, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja és Halmos Gábor dékánhelyettes fogadták október 4-én.
A találkozón szó volt a két egyetem között 2014 óta meglévő nemzetközi diákcsereprogram fejlesztéséről. A megállapodás szerint évente 3-3 diák tölt el egy-egy hónapot az East Tennessee State, valamint a Debreceni Egyetem gyógyszerésztudományi karán. Ezt az együttműködést szeretnék a felek még intenzívebbé tenni és a csereprogramot a kutatókra, oktatókra is kiszélesíteni.


Az East Tennessee State University egyébként az Amerikai Egyesült Államok több mint 140 gyógyszerészképző helye közül hallgatói létszámát, képzési programját és színvonalát tekintve is az egyik legkiemelkedőbb egyetem.

Sajtóiroda-MM