Összefogás egy álom valóra váltásáért

Az Európa Kulturális Fővárosa pályázat sikerességéért együttműködési megállapodást kötött ma Debrecen Önkormányzata, a Debreceni Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).

2023-ban az Egyesült Királyság és Magyarország egy-egy városa viselheti a kulturális főváros megtisztelő címet, amelyre Debrecen már biztosan pályázik.


A több mint 130 éves MOME napjainkban a legszélesebb értelemben vett vizuális művészetek alkotóinak egyetemi képzése révén tölt be meghatározó szerepet az ország kulturális életében. A most létrejött megállapodás értelmében a pályázat előkészítésében, valamint a kulturális alapú, fenntartható városfejlesztésben látna el kiemelt feladatokat. A Debreceni Egyetem pedig oktatási és kutatási kapacitásával, valamint meglévő tudásbázisával venne részt az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kialakításában.


- Természetesen ez egy keret-megállapodás, a tartalommal megtöltés az elkövetkező évek színvonalas szakmai – tudományos, oktatási és kulturális - együttműködésével lesz lehetséges – mondta a dokumentum aláírását követően a Városházán Papp László polgármester.


- Olyan programot kell kialakítani, amely eséllyel vesz részt a versenyben, amely hosszú távon gazdagítja majd Debrecen kulturális életét. Mindezt egy jelentős kulturális örökséggel rendelkező várossal és annak nagy múltú egyetemével együttműködve valósíthatjuk meg – mondta Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora.


Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese kiemelte: - Debrecen és az egyetem eddig is szimbiózisban élt, de ez a mostani olyan kihívás, amelynek sikeréhez elengedhetetlen az eddigieknél is szorosabb együttműködés. A kapcsolat természetesen tovább bővíthető, hiszen az egyetemen – bár a legszélesebb hazai oktatási kínálatot nyújtja – a művészeti képzések közül jelenleg egyedül a zenei érhető el. Ezen pedig változtatni szeretnénk – jelentette ki a rektorhelyettes.


Az összefogás célja a kulturális főváros pályázat mellett egy debreceni nemzetközi iskola létrehozása is, ahol óvodai, általános- és középiskolai szinten idegen nyelven tanulhatnának a diákok.


Sajtóiroda - BZs