A Debreceni Egyetem közleménye a 2017. október 11-én történt csőtöréssel kapcsolatban


A városi hálózatban keletkezett csőtörés és vízkimaradás a Debreceni Egyetem fenntartásában lévő több épületet is érint az Egyetem téri campuson (Főépület, Kémiai Épület, Matematikai és Földtudományi Épület, Élettudományi Épület, Ökológiai Épület, Kollégium, Egyetemi templom, tanári villák). Az érintett területen működő karok dékánjai - Bölcsészettudományi Kar és Természettudományi és Technológiai Kar - a vízhiány miatt tanítási szünetet rendeltek el a mai napra.

Az Egyetemi Kollégiumi Igazgatóság a kollégistákat tájékoztatja és dolgoznak az átmeneti megoldáson, a Kancellária Szolgáltatási Műszaki Igazgatósága pedig a Főépület mögött lajtos kocsiból biztosít vizet.

A Klinikai Központ területén megoldott a vízellátás, így a betegellátás folyamatos és zavartalan.

 

Események

Fógel-Veres Anett, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar egykori hallgatója az általa 2013 óta vezetett MediChoir Hallgatói Kórussal adja elő doktori koncertjét a Megtestesülés Plébániában.

Kiss Lajos-díj átadó ünnepséget rendez a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke. Az esemény koszorúzással is tiszteleg a magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja előtt.

Ünnepséget rendez pedagógusnap alkalmából a Debreceni Egyetem. Az eseményen adják át a Klebelsberg Kunó-díjat, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjat, valamint a Jausz Béla-díjat.